Dominé, André: Bor (Budapest, 2008)
Portugália
A Portói és a Douro A Portói bor, egyszerűen csak a Portói, a vinho do Porto, olyan bor, amit nemcsak származási régiója szerint neveztek el, hanem az után a kikötőváros után, ahonnan behajózták. A Douro termőhely az ország belsejében kezdődik, 100 km-re az azonos nevű folyótól északra, ugyanekkora távolságra az ország belseje felé az első kisvárostól, Réguától, egészen a spanyol határig. A világ legimpozánsabb, legintenzívebb, legvadabb szőlővidékének számít. Elhagyatott hely, ahol a szamár és az öszvér még mindig a legnagyobb segítség, hogy a szőlőt egy-két kilométerre a hátán elvigye valamilyen járható útig. Ma is értékelhetjük a Douro első szőlősgazdáinak és kereskedőinek úttörő teljesítményét. A szőlőtermesztéshez ezen a vidéken támfalak ezreit kellett felhúzni a hegyoldalakon, hogy megtartsák azokat a területeket, ahová egyáltalán szőlőt lehet telepíteni. A teraszok kialakításával lehetővé vált az is, hogy a rétegvonalak mentén más mediterrán gyümölcsöket is telepítsenek, ahogy azt sok gazdaság tette a múlt századokban. A filoxéravész után azonban ezek a kőfalú teraszok megszűntek, helyettük fokozatosan megjelentek a szélesebb, és így már gépekkel is művelhető területek. Ha ma a régészeti leleteket szemléljük, a bronzkorból származó szőlőmagokat és a sírokban található elszenesedett szőlővenyigéket, akkor sejteni lehet, hogy a szőlőművelés mennyire elterjedt volt már abban az időben is. A római megszállás alatt a Douróból már biztosan exportáltak bort. Csak saját fogyasztásra bizonyosan nem érte meg ezen az intenzív munkát kívánó, vad, szikár, meredek, nehezen megközelíthető terepen, pala- és gránittalajon szőlőt termelni. Mivel a bor „a természeti kincs” volt Portugáliában, a Douro bor hozzájárult ahhoz, hogy a Portói a világon egyedülálló hírnévre tegyen szert. Porto, a kikötő és a szemben elhelyezkedő város, Vila Nova de Gaia, ahol a Portói borok zöme még mindig az északi lejtő pincéiben érik, az itt dolgozó emberek erőfeszítéseinek következtében a régió meghatározó kereskedelmi központja maradt. Ma Portugália az egyetlen olyan ország Európában, amelynek neve egy híres boréval azonos. Alfonso Henriques Guimaraes, Portucalia grófja 1139-ben kikiáltotta magát Portugália királyának, és ezzel megalapította a modern értelemben vett első nemzetállamot. Ez nem lett volna elképzelhető grófságának gazdasági ereje és jelentősége, óriási kikötője és kereskedelme nélkül. Mindez egy olyan korban zajlott, amikor a ciszterci rend, amely csak a 12. században több mint 100 kolostort alapított Portugáliában, gazdasági tevékenysége első virágzását élte, és a borkultúra összes hasznot hajtó és nyereséggel exportálható terményéből az élre került. 1095 óta a Burgundi dinasztia uralkodott Portugalia grófságban, 1139-1385 között királyokat állítottak, akik a kor legnemesebb borait elismerték. A legnyilvánvalóbban a Burgundi házból való I. Diniz király (1279-1325) ismeri fel az A Quinta do Novai kőből épült, rendkívül magas teraszai 660 Douro