Dominé, André: Bor (Budapest, 2008)
Portugália
Estremadura Az Estremadurát régebben csak Oestének, Nyugatnak nevezték. 30 km-es parti szakaszt jelent Lisszabontól kiindulva, a tőle északra fekvő Leira városáig. Óceáni éghajlat biztosítja a frissességet. Régen Oestét az olcsóbb, könnyebb, főként fehérborokról ismerték. A házasítás, a kisebb értékű szőlőfajták és a tömegborok igen elterjedtek voltak. Az Estremadura ma körülbelül 30 000 hektárnyi az egykori 60 000 helyett. A kiemelkedő minőség régen ritka volt, és csak a klasszikus, már az évszázad kezdetén lehatárolt DOC-régiókban - Bucelas, Colares és Carcavelos volt megtalálható. A már majdnem kihalt Colaresből a híres, a dűnék homokjában gyökerező Ramisco-szőlőből készült csersavban gazdag, sós bor származik. Carcavelosban, ahol az érdekes dióízű desszertbor készül, már alig van néhány termelő, mert a többiek tönkrementek a Lisszabon közelében lévő építési telkekért vívott harcban. Ezzel szemben Bucelas, amelynek borát már Shakespeare is megénekelte, igazi feltámadást ért meg. Az Arinto-szőlő már több mint 300 hektáron terem, a belőle készült meglepően savas bor talán Portugália legjobb fehérbora. A hat másik DOC-régió közül Óbidos a legrégebbi, és minerális, sokáig eltartható vörösborairól ismert. Mostanában készítenek itt finom Loridos-pezsgőt is, Bacalhoa Vinhosban (lásd Terras do Sado). A DOC-vidék Encostas de Aire és Lourinha szinte alig ismert, Torres Vedrasban és Arrudában a hasonló nevű szövetkezetek a meghatározók, ez utóbbi jól strukturált vörösborairól híres. A legnagyobb lehetőségeket a Bucelas melletti Alenquer régió rejti magában, ahol több mint 160 történelmi quinta is található a középkorból, kastélyszerű épületekkel. Néhányban modern pincészet működik, ahol hazai és nemzetközi fajtákból gyümölcsös vörösbort készítenek, amelyek a szőlőtőkék öregedésével Portugália legjobb borainak lehetnek versenytársai. A Chardonnay és az Arinto is finom gyümölcsaromájú borokat adnak, ahogyan ezek az ízek a déli régióból alig ismertek. Arrudában és Torres Vedrasban szintén vannak jó kezdeményezések jobb vörös- és fehérborokra. Az utóbbi években Alenquerben történteket nevezhetjük kisebb fellendülésnek. A kiváló gazdálkodók száma olyannyira megsokszorozódott, hogy nehéz közülük választani. Portugália GYÜMÖLCSÖSKERTJE Ribatejónak hívják a Tejo menti vidéket az óceáni éghajlatú Estremadura és a szárazabb, forróbb, szikár északi Alesento között. Ribatejóban is sok nagybirtok van, több száz, sőt több ezer hektár termőterülettel, aminek egy kis részét szőlővel telepítették be. A borszőlőnek az évi 700 mm-es csapadék megfelelő. A zöldségektől kezdve a gyümölcsökön keresztül a rizsig majdnem minden megterem itt. A megfelelő mennyiségű csapadék inkább hátrány, mert a Tejo árterületén sokáig túl sok tömegbort készítettek. Ma a szőlőhegyek a szegényebb, de jobb talajú vidékekre húzódnak a hátországba. A mocsaras területtel, a Campóval ellentétben a szárazföld, a Bairo, szikár talajú, helyenként erőteljesen dombos, tehát a szőlő számára értékesebb. Harmadikként megkülönböztetjük a Charneca-vidéket a folyó bal partján, amely sokkal szárazabb, és amelynek sovány homokos talaja részben újra érdekessé vált a szőlőművelés szempontjából. Ez délen egészen Alentejóig húzódik. Még röviddel ezelőtt sem ismerték a Syrah-t Portugáliában, de az új borásznemzedék már nyitott a külvilágra Colaresben a kutakból állandóan folyik a víz. A Ramisco szőlőfajtából már régóta nem készítenek vörösbort. A saját gyökerű fajtákat nehéz a dűnék homoktalajába telepíteni, ezért ez már majdnem teljesen megszűnt