Krüger, Kristina: Szerzetesrendek, kolostorok. A keresztény művészet és kultúra 2000 éve (Budapest, 2008)
■k Európa kialakulása és története szorosan összefügg egyik legrégibb intézményével, a szerzetességgel. A kolostorok írástudó szerzetesei nemcsak a keresztény irodalom java részét teremtették meg, hanem nekik köszönhető az ókor számos filozófiai, történeti és természettudományos szövegének megőrzése is; szorgos másolómunkájuk nélkül e művek elvesztek volna. De a kolostoroknak a kultúra területén ennél lényegesen nagyobb szerep jutott. Falaik mögött gyakorolták és fejlesztették tovább a képzőművészet olyan technikáit, mint a miniatúrafestészet, az elefántcsontfaragás és az ötvösség; ott keletkeztek a gregorián dallamok is. A kolostoregyüttesek és a templomok, különösen azok, amelyek az érett és késő középkorból maradtak fenn, egyben az építészet remekei, gyakran gazdag szobordísszel, valamint freskókkal. A kolostori iskolák és az egyetemeken tanító szerzetesek a rendek oktatótevékenységét példázzák. Fontos szerepet játszott a szerzetesség az irgalmasság gyakorlásában is: enni adtak a szegényeknek; szállást biztosítottak a zarándokoknak; ispotályaikban ápolták a betegeket. A kolostorok mégis mindenekelőtt az imádság és a szemlélődés helyei voltak; ez a feladatuk hosszú időre feledésbe merült, és csak napjainkban kezd bátortalanul új életre kelni. Ha az erre utaló jelek nem csalnak, egyre többen keresik fel a rendházakat, hogy legalább egy időre nyugalomra leljenek, segítséget kapjanak a meditációhoz. Ez a könyv a keresztény szerzetesség történetét mutatja be 3. századi kezdeteitől napjainkig. Középpontjában a latin Nyugat rendjei állnak. Sokrétű kulturális teljesítményük mellett ismerteti keletkezésük körülményeit, elterjedésüket, reguláikat és szokásaikat. Óra et labora — imádkozz és dolgozz: ez a szerzetesek és apácák feladata, és a lényege annak a szabályzatnak, amelyet a 6. században Nursiai Szent Benedek, a szerzetesség atyja fogalmazott meg, és amely a 9. század elején valamennyi nyugati monostor kötelező alkotmánya lett. Külön fejezet tárgyalja a bizánci szerzetességet, hangsúlyozva a nyugati rendektől eltérő felépítésüket. Az egyes részekhez a művelődés- és művészettörténet témáit tárgyaló, kiemelt szövegek kapcsolódnak. Az utolsó fejezet a remeteségről — a kötet távolságtartó, történészi tárgyalásmódjától eltérő megfogalmazásával — a „valami más” vágyát juttatja kifejezésre.