Sembach, Klaus-Jürgen: Szecesszió (Budapest, 1999)
A szecesszió, mely nem véletlenül született egy időben a mozival, a leginkább figyelemre méltó próbálkozás volt a technika kora teremtette igények és a szépség, az emelkedettség iránti örök vágy összebékítésére vagy éppenséggel arra, hogy egymás ellenében kijátssza őket. E könyv nemcsak művészeti eseményként mutatja be a századforduló reformmozgalmát, hanem a művészi fejlődést ösztönző, támogató vagy akadályozó gazdasági és politikai eseményeket is figyelemmel kíséri. A „Mozgás", „Nyugtalanság" és „Egyensúly" c. fejezet a történelmi jelenség egészét mutatja be, ugyanakkor értékeli a helyi sajátosságokat is. Külön alfejezetek tárgyalják a Brüsszelben, Nancyban, Barcelonában, Glasgow-ban és Chicagóban, valamint a Münchenben, Darmstadtban és Weimarban történteket. Önálló fejezet mutatja be Bécset, ahol a szintézis a legérettebben valósult meg. A szerző részletesen szól a kiemelkedő művészekről, alkotótevékenységük főbb színhelyeivel is megismertetve az olvasót, így bontakozik ki teljes kép az építészetről, a bútortervezésről és az iparművészetről, melyek mindegyike a maga módján járult hozzá a művészeti fellendüléshez. Klaus-Jürgen Sembach 1933-ban született Magde burgban, Stuttgartban tanult építészetet. Tanulmányai alatt összeállította Henry van de Velde hagyatékának leltárát. 1961-től 1980-ig a „Die Neue Sammlung" munkatársa volt Münchenben. 1980 óta a nürnbergi „Centrum Industriekultur" igazgatója. Több kiállítást rendezett: „Die Nützlichen Künste" (A hasznos művészetek), 1981, Berlin; „Zug der Zeit - Zeit der Züge" (Az idő sodrása - a körvonalak korszaka), 1985, Nürn berg; „So viel Anfang war nie - Deutsche Städte 1945-1949" (Soha nem volt ennyi kezdet — Német városok 1945-1949), 1989, Nürnberg és Berlin. Számos publikációja jelent meg építészetről, formatervezésről, fényképészetről és filmről. A Címlapon: Louis Comfort Tiffany: Váza színjátszó üvegből, New York, 1900 körül, 45 cm magas Bayerisches Nationalmuseum, München Fotó: © Claus Hansmann A HÁTSÓ BORÍTÓN: Charles Rennie Mackintosh: A Hill House hallja Helensburgh, 1 903 Fotó: © Anthony Oliver, Londres