Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440-1541 - Tudomány-Egyetem (Budapest, 2003)
I. A zavaros idők és Utószülött László uralkodása
40 Az újkor hajnala A pápa 1453 szeptemberében - immár szokás szerint - keresztes háborúra felszólító bullát adott ki a keresztény fejedelmeknek, a felhívásnak azonban nem lett azonnali eredménye. 1454-ben lejárt a tíz évre kötött váradi béke, és a szultán személyesen vezetett hadat Szerbiába. A Magyarország szempontjából legfontosabb ütközőállam, Szerbia napjai meg voltak számlálva, bár az oszmán csapatok négy héten át eredménytelenül ostromolták a despota székhelyét, Szendrőt. A következő évben az oszmánok bekebelezték Dél-Szerbiát, s az újabb szerb-oszmán békét már csak két évre kötötték meg. Magyarországon is felmerült a maradék Szerbia elfoglalásának terve. Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály magánháborút indított az agg despota, Brankovics György ellen, aki ekkor már évek óta közösen uralkodott fiával, Lázárral. Magyarország urai azt állították, hogy egy nagyobb törökellenes hadjáratra készülnek, valójában azonban nem akartak kockáztatni. A keresztes hadjáratot Carvajal pápai legátus hirdette ki Budán, a szervezést pedig egy közismert olasz ferences hitszónokra, Kapisztrán Jánosra bízta. Kapisztrán 1451-ben lépte át az Alpokat. Ezután az Ausztriai-ház tartományaiban, majd Csehországban, Németországban és Lengyelországban tevékenykedett: rendházakat hozott létre a ferences rend ekkor alakuló új, szigorúbb ágának, az obszervánsoknak. Kapisztrán fellépett a zsidók ellen, és sikertelen kísérletet tett a huszitizmus teológiai legyőzésére. Magyarországra is hitterjesztő szándékkal érkezett: 1455-től a déli vidékeken és Erdélyben élő ortodoxokat akarta katalizálni. A támadó háborúból végül kényszer szülte védekezés lett. Mehmed 1456- ban személyesen vezette a birodalmi sereget Nándorfehérvár ellen. A várra és a városra azon az alapon formáltak igényt, hogy egykor Szerbia része volt, valójában a Magyarország elleni későbbi támadás kiindulópontjának tekintették a stratégiai helyen, a Szávának a Dunába ömlésénél fekvő várat. Nándorfehérvár királyi vár volt, amely Hunyadi és Újlaki Miklós kezén volt szolgálati (honor) birtokban, mindketten tartottak egy-egy kapitányt ott, Hunyadi Szilágyi Mihályt, Újlaki Geszti Jánost. Az általuk irányított védők mintegy 7000-en voltak. Az oszmánok kb. 100 000-es sereggel Szerbia felől fogták ostrom alá a várat, ugyanakkor a torkolat felett hajóikkal lezárták a Dunát. Elkövettek azonban egy később súlyosnak bizonyult hibát, nem szállták meg a Duna túlpartját, ami így a magyar seregeknek könnyű felvonulási lehetőséget kínált. Július 4-én kezdődött az ostrom. Az udvar elutazott Budáról, a király a felmentő seregek vezetését Hunyadira bízta, aki körülbelül 10 000 katonát vitt a végvárhoz. Kapisztrán és ferences társai 25 000-30 000 keresztest toboroztak, szinte kizárólag az alsóbb néprétegekhez tartozókat, akiknek fegyverzetük alig volt. Ők Hunyaditól elkülönülve, a Száva túlpartján, Zimony alatt ütöttek tábort. Hunyadi és az ostromlottak naszádjai (folyami hajói) két