Ákos Károly (szerk.): Mindenki lexikona 2. K-Z. - Mindenki lexikona 2. (Budapest, 1974)
K
nemzetközi méretű összecsapásokra vezetnek, miközben mindinkább elmélyül a két alapvető osztály közötti ellentét, s végül szocialista forradalomba csap át, amelynek eredményeképp a tőkés tulajdon köztulajdonná válik. A ~ első szakasza a szabadverseny kora, második szakasza az imperialista monopolkapitalista szakasz, amely az I. világháborúkirobbanásához vezetett. Ebből nőtt ki a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme Oroszországban, s ez megnyitotta a ~ általános válságának korszakát. kapitalizmus általános válsága: a tőkés világrendszer étfogó válsága a szocialista rendszer első győzelmei idején, a Nagy Októberi Forradalom győzelmét követően. Jellemzik a sorozatos szocialista forradalmak és az, hogy a nemzeti függetlenségi mozgalmak a szocialista államokra, elsősorban a SZU-ra támaszkodnak az imperializmus ellenében. kapituláció, megadás: a hadviselő felek között az ellenségeskedések befejezésének katonai kérdéseire és feltételeire vonatkozó megállapodás. kápolna: kisebb katolikus templomépület v. nagyobb templom része. kápolnai unió, 1437: az erdélyi magyar nemesek, a kiváltságolt szászok és székelyek vezetői között létrejött három nemzet szövetsége. Kapos: a Sió-csatornába torkolló 120 km hosszú folyó a D-l)unántúlon. Kaposvár: jj. város Somogy m.-ben. L: 58,5 ezer. Mezőgazdasági vidék központja. Ipara gyorsan fejlődik. — Műemléképületei és Rippl-Rónai Múzeuma említésre érdemes. káposzta (Brassica oleracea): a keresztesvirágúak (Cruciferae) családjának egyik faja, a legfontosabb konyhakerti növények egyike, kedvelt és értékes táplálék. Változatai: fejes ~, kel~, karalábé, karfiol, bimbóskel, takarmány ~ stb. kaptár: régente a méhkas neve, ma csak a méhészeti méhcsalád lakása. kar: 1. az ember felső végtagja, amely a vállízületben kapcsolódik a törzshöz. A szárazföldi gerincesek általános típusának megfelelően a mellső végtagban a felkarnak egy, az alkarnak két hosszú csontból álló váza van s a kézen 8 kéztőcsont, 5 kézközépcsont és az 5 ujjnak 3—3 ujjperccsontja van. — 2. egyetem kár: 1. gazdasági hátrány, vagyoni veszteség, amelyért okozója jogszabályaink szerint anyagi térítésre kötelezhető. — 2. cirkuszvölgy: hó- és jégmólyítette kerekded medence," amelyben tengerszem keletkezhet. karabély: rövid csövű puska. A lovasság használta; lőtávolsága kisebb, mint az azonos típusú puskáé. Karachi [kárácsi]: város Pakisztánban. L: 2,72 millió. Elénk kikötő és gazdasági központ. karácsony: a téli napforduló ősközösségi eredetű és hagyomá2 Mindenki lexikona II. 17