B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)

Tamás Attila: A tárgyi világ megjelenítése József Attila költészetében

De ne rögződjünk egy levél néhány sorához. Világos, hogy ezek nem lehetnek egyazon mértékben érvényesek a József Attila-i költészet egészére. Az életműben pl. olyan leírásokat is találhatunk, amelyek semmiféle hangsúlyos többlettel nem rendelkeznek: megmaradnak szemet nyugtató, gyönyörködtető, hangulatteremtő — vagy éppen visszariasztó, lázító leírásoknak. (Természeti elemek, városi tájak vagy esetleg a mindennapi élet tárgyainak „képei”.) Másrészt azt is észre kell vennünk, hogy ha a századelőn a szimbolizmustól érintett Babits arról a fölis­meréséről vallott, hogy Szégyenlett kínjuk fájlalják a képek, szegekre fölfeszített vértanuk, s mint este egyedül maradt cselédek, sírnak a tárgyak, bárha nincs szavuk. (Sunt lacrimae rerum) — akkor három évtized múltával a késői József Attila érzékelése számára megsokszorozódnak a fájdalom hordozói: „a vízben sír a mész”, „a víz sír a fedő alatt”, akár „a holt fa, melyet tűz emészt” vagy „csarnokban a futószalag”; éppúgy, akár „cipő alatt a homok”; s „Melybe az ember, állat és növény / belehelt minden élő meleget / s jegesen porlik sziklák peremén”, hozzájuk hasonlóan sír „a szél az Érchegység felett” is (Egy kisgyerek sír). Hántott kukoricacsövek, alvók alá szorult szalmacsomók vagy kosarak is „vinnyognak” néha az ő számára, a dolgok „kiáltoznak”, az,elszenesült kertek „vakognak” (Egy kisgyerek sír, Bérmunkás-ballada, Fagy, Nagyon fáj). A tárgyi világ elemei ilyenkor valóságos voltuknak egy-egy átlényegülő tulajdonságába sűrítetten nyernek csak érzékeltetést. Ezekkel a végletekkel azonban inkább csak úgy jellemezhető a vizsgált életmű, hogy valahol közöttük találhatjuk meg a választott szempontunk szerint fontosaknak mutatkozó alkotásokat, illetve műrészleteket. Ebben a tekintetben József Attila érdekesen egyéninek is mutatkozik, nem független azonban világirodalmi fejlődésvonalaktól sem. Vegyünk elsőként egy még kevésbé egyéninek mondható példát. Szappanosvíz című versében figyelmesen leírja a téglakockás udvarra löttyintett tócsa előnyomulásait-megtorpanásait; élőlényszerü mocorgá­­sait: Fel-alá futkos, mint a rab. A szappanosvizet eléri a halál és továbbhalad. 23

Next