B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)

Bojtár Endre: József Attila és a kelet-európai költészet

Bojtár Endre József Attila és a kelet-európai költészet A tipológiai párhuzamot ígérő cím szemérmetlenül sokat markol, mégpedig mindkét tagjával. Nemcsak a korabeli Kelet-Európa költészetén belül kell szőkébbre vonni az összehasonlítás körét, hanem azt a kérdést is el kell dönteni, hogy melyik József Attiláról van szó, hisz nyilvánvaló, hogy költőnk nem az egyszólamú lírikusok fajtájába tartozott. (Hogy ez mennyire nem értékítélet, hadd említsek két nagy, de szinte kezdettől ugyanazon az egyszer megtalált hangon írót: Füst Milánt és a 20. század talán legrejtélyesebb lengyel lirikusát, Boleslaw Lesmiant [1878—1937].) József Attila esetében nem pusztán jobbára ifjúkori imitációira gondolok, arra, hogy írt kurucverset, Ady-verset, Juhász Gyula-verset, sőt, Harc a békességért címen 1923-ban még Berzsenyi­verset is, hanem arra, hogy — joggal — különböző korszakairól szokás beszélni. Természetesen meg lehetne keresni minden egyes korszakának a megfelelőjét itt és ott, ezúttal azonban nem ilyen, filológiailag is hatalmas munkára szeretnék vállalkozni, hanem inkább annak felvázolására, hogy az általa képviselt típus hol áll Kelet-Európa költői térképén. Milyen típusú József Attila költészete? Azt hiszem, az iroda­lomtörténész akkor jár el méltányosan e kérdés megválaszolásakor, ha nem az egész életművet veszi figyelembe, hanem — akárcsak az egyszerű, hétköznapi versolvasó — csupán azt, ami fönnmarad saját korának, és személyiségének a rostáján, ami ma is személyesen érinti, esetenként keményen megüti, mellbe vágja. Ebbe a saját, személyes József Attila-válogatásomba nem került bele sok olyan vers, amely egyszerűen sikerületlen. Továbbá egy-két olyan sem, mint például a Favágó, Mama, Óda, amelyeket az iskolai oktatás, az 3 B. Csáky 33

Next