B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Fodor András: A monumentalitás József Attila képeiben
"odor András A monumentalitás József Attila képeiben Akik a történelmi sorsforduló, 1945 után, az értékek hirtelen átminősülése idején szembesültek az igazodni magára mutató József Attilával, korszakos jelentőségét fölismerve, kevéssé figyeltek arra, mi köti össze őt pályatársaival, költőelődeivel, a két háború közti magyar költészet folyamatával. A jó- vagy rosszhiszemű elfogultságok, a napi politika kényszerítő hasznosságelvei, a részt az egésztől (sokszor az egésszel szemben) kiragadó vizsgálati módszerek azóta körültekintőbbé lettek, finomodtak, tárgyilagosabban ügyelnek a kontinuitásra. Ma már— úgy vélem — kimondatlanul is nyilvánvaló, hogy József Attila poétikája, formaeszménye szervesen odaköthető a Nyugat iskolájáéhoz. Kétségtelen, hogy saját útját, hangját keresve sokat tanult a Kassák-féle expresszionista szabadversből; tény, hogy nagy hatással volt rá a népdal strófától strófáig sodró, gondolatritmusokkal, lazító asszonáncokkal s váratlan képzetkapcsolásokkal inspiráló lendülete; ugyancsak mélyen érintette — hisz eredendő hajlama volt rá — a szürrealista képzelet, az ironikus-groteszk asszociációk bátor játékossága. Mindez együtt mégsem tudta eltéríteni attól a pontosságtól, gondolati és ritmikai lekerekítettségtől, melyet Babits, Juhász Gyula és Kosztolányi nyugat-európai példák nyomán költészetünkben meghonosított. Miért volt igaza mégis nemzedékemnek, amikor két korszak határán a máig érvényes, mindenkiétől különböző újat érezte meg József Attila lírájában? Nemcsak az elsődlegesen vállalt, szinte mártírhittel teljesített társadalmi küldetés miatt, nemcsak azért, mert a halála utáni ötödik évtizedben is szól helyettünk sebzően nyílt kérdéseivel, megszenvedett válaszaival. Az a mód és magatartás maradt kikezdhetetlen, ahogy a 79