Bárány Ferenc: A viharsarki munkásmozgalom az ellenforradalmi rendszer első évtizedében (Budapest, 1982)
Utószó
UTÓSZÓ A forradalmak keltette szép remények, melyekért a Viharsarok dolgozó tömegeinek legjobbjai évtizedek óta erős hittel küzdöttek, az idegen megszállással, a Tanácsköztársaság vereségével szertefoszlottak. A súlyos vereség miatt szinte megbénult munkásmozgalmat az ellenforradalom kegyetlen bosszúval sújtotta. A mozgalom a háború előtti időkhöz képest merőben új viszonyok közé került, addig nem tapasztalt problémákkal kellett megküzdenie. Hogy mást ne említsünk, a korábban egységes munkásmozgalom kettévált, s a rendszer egyik osztagát törvényen kívül helyezte, a KMP legális működését nem engedélyezte. Közismert azonban a legalitás kétes értéke is. Az új körülmények nehéz próba elé állították a gazdag forradalmi hagyományokkal rendelkező, viharos küzdelmekben edződött viharsarki agrárszegénységet és munkásságot is. Az osztályharc megváltozott feltételei miatt nemcsak az országos vezetőség került nehéz döntések elé, hanem a szocialista mozgalom szinte minden résztvevője is. Az adott helyzetben kivételes jelentőségűvé váltak a kompromisszumok, a rövidebb vagy hosszabb távra szóló kölcsönös engedményeken alapuló megegyezések a politikai partnerekkel, az új rendszer hatalmasaival. A történetíró, aki fél évszázad távlatából tekint vissza a múltba, nincs könnyű helyzetben, amikor a naponként kompromisszumra, engedményre kényszerülő mozgalmi vezetők tevékenységét elemzi. Az egykorú heves munkásvélemények, a megdöbbentő dokumentumok hatására és az utókor bölcsességének birtokában gyakran megiramodó tollat visszatartja annak felismerése, hogy még a munkások, a baloldaliak által megalkuvónak, sőt árulónak bélyegzett munkásvezérek többségét is brutális terrorral, létbizonytalansággal és hivatalosan szított közmegvetéssel sújtotta a rendszer, közvetlenül pedig a hatalom helyi képviselői. Természetesen a tévedés ettől még tévedés, az árulás pedig árulás marad, amit nem moshat össze az elődeink harcát — József Attila szavait kölcsönözve — békévé oldó emlékezés sem. Különösen nehéz a hűvös tárgyilagosság, az érzelmek féken tartása, amikor a szociahsta mozgalom kiemelkedő harcosairól van szó. Kiváló tehetségű, sziklaszilárd hitű, áldozatoktól vissza nem riadó, nagyszerű munkásemberek és parasztok biztosították a mozgalom folytonosságát, s politikai viharsarokká tették ezt a tájat az ellenforradalmi terror idején is. Kivételes szerencsémnek tartom, hogy kutatómunkám során személyesen is megismerkedhettem e generáció néhány jeles képviselőjével, kiknek e könyvvel is szeretnék emléket állítani legjobb tudásom szerint. 18* 275