Béládi Miklós - Rónay László (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975 - 3/1. A próza (Budapest, 1990)
A SZOCIALISTA MOZGALOMBAN - A munkásmozgalom írói és krónikásai
József Attila föltünése és tragikus sorsa még nyilvánvalóbbá tette ennek az új tartalmú irodalomnak a létét és szükségességét. A magyar irodalom „koncertjébe” Kassák Lajos és József Attila révén új hang vegyült, új mondanivaló, új tartalom, mely az utánuk következő munkásírók és költők által egyre erősödik, jelentősebbé válik. Nagy István is József Attilával bizonyítja (Irodalom és munkásság című írásában — Magatartás, 1943) az új irányzat törvényszerű jelentkezését: „József Attila költészete fényes jel, üstökös, a nyomában sziporkázó apró csillagok pedig jelzik, hogy nem is olyan magányos, nem is ezeresztendőnként egyszer végigfutó üstökös volt ő. Ha nem így volna, s ha nem várnának tőlünk irodalmi síkon sok kérdésre választ, munkásíróink és költőink felé nem fordulna mind több szem.” A mozgalom áramában alkotó írók fő feladatuknak 1948-ig ennek az új irányzatnak, a szocialista epika meglétének hirdetését tartották, bár tudták, hogy a vitában a műveké a döntő szó. 1948 után a művészi próba volt a legnehezebb. A tájékozódás sem volt könnyű. A megváltozott társadalmi helyzetben a megmozdult világ törvényszerűségeit alanyi módon többnyire csak a publicisztika szintjén, nemegyszer sematikusan sikerült ábrázolniuk. A művészi próba lényege: a szükebb szemhatárú, csak-osztály, csak-réteg érvényességű művektől eljutni a gondolati és formai kiteljesedésig, a munkás témában is a teljes ember- és társadalomábrázolásig, az egyetemességig. Földeák János egy 1978-as interjúban feltett kérdésre — „Miképpen látja e csoport nézeteit ma? Elképzelhető-e igazi szocialista irodalom egyféle »kizárásos alapon«”? (Nádor Tamás) — a következőképpen felelt: „Ugyan ki tisztességes, haladó írót zártunk volna ki és miért? Kifogásolták, hogy a munkásirodalom elsődlegességének hangsúlyozásával ellentmondtunk a párt népfrontpolitikájának. De ez csak nyers látszatra van így, mert a kiadványainkban megjelenők írása s a szerzők neve is bizonyította, hogy erről miképpen vélekedtünk ... én arról próbáltam meggyőzni vitapartnereimet: a munkásság életét csak belülről lehet igazán hitelesen ábrázolni. S az írhat a munkásságról a legmeggyőzőbben, aki megélte életét. Tévedett tehát a biráló, amikor feltételezte: mi »kizárásos alapon« gondolkodunk. Csak az ellenséges gondolatot kívántuk kiközösíteni. Jól tudtuk: nem zárkózhatunk el a szocializmust, a demokráciát valló-védő rétegektől, szövetségeseinktől.” A Magatartás-\'\ta befejezetlensége, a Külváros kudarca, a Munkás Kultúrszövetség állami támogatásának hiánya következtében a harmincas években induló szocialista írónemzedéknek, akár a népi íróknak, az előttük álló művészi próbával magányosan kellett megküzdeniük. S e küzdelem nyomai ott vannak a müveken, ezért kell erre is figyelmeznie az irodalomtörténetnek és kritikának. 541