Benedek Marcell (szerk.): Magyar irodalmi lexikon 2. L-R - Magyar irodalmi lexikon 2. (Budapest, 1965)
L
LIS 46 MAGYAR MARS AVAGY Mohách mezején tortent vcfecdekmnek emlékezet о. Нюалмхякк *á Шжа» ItówMUai-i wamttof*Ш, t* j t Listi László munkájának első és későbbi kiadása szetet, egy ideig szállítómunkásként dolgozott, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1953-ban dramaturg-diplomát kapott. A Magyar Néphadsereg Színháza, majd a József Attila Színház dramaturgja lett. A rádió számára számos nagy sikerű hangjátékot írt. A Szabó család c. aktuális hangjátéksorozat egyik szerzője. Listi László, gróf; Liszti; Liszty, Listius (?, 1628 — 1663, Bécs): költő. Szász eredetű erdélyi családból származott. Apja báró, Bethlen Gábor fejedelem tanácsosa volt. Hazai és külföldi tanulmányait befejezve családjának mo.-i birtokain telepedett le és otthonának Moson m.-ben Köpcsény várát választotta. Közhivatalt nem vállalt, mégis, az udvar köreiben forogva, 1655-ben grófi címet szerzett. Beteges idegzetű, erkölcsi korlátokat nem ismerő gonosztevő volt, aki előkelő rokonságának, hatalmas vagyonának birtokában túltette magát minden törvényen. Rengeteg gazság, emberélet pusztulása terheli lelkiismeretét, de előkelő összeköttetéseivel, rokonai, így gróf Wesselényi Ferenc nádor segítségével ki tudta kerülni az igazságszolgáltatást, mígnem hamis pénzverésért Ausztriában elfogták, s 1663 elején Bécsben lefejezték. — Költeményeit Bécsben 1653-ban adta ki. Magyar Mars avagy Mohách mezején történt veszedelemnek emlékezete c. kötetében Brodarics és a 16. sz.-i történetírók nyomán a mohácsi csatavesztést dolgozta fel. Eposzához csatlakozó kisebb költeményeiben a magyar vezéreket és királyokat énekelte meg. Zrínyit követte még könyvének nyomdai kiállításában is, de mesterének csak gyenge utánzója. Eposzának versformája, a lírai Balassivers nem alkalmas epikus tárgy előadására; magából a versből is hiányzik minden költői érték. — írod. Komáromy András: L. L. élete (1887); Komáromy András: L. L. munkái (1891); Kovács Antal: Listius László gróf, a színlelés költője (1911); Pintér Jenő: Nagyköpcsényi gróf L. L. (1911); Radnóti Miklós: Tanulmányok, cikkek (1956); Magyar költők, XVII. század (1956); Kunszery Gyula: Elet és Irodalom, 1963. Lisznyai Kálmán; Lisznyai Damó (Herencsény, 1823. okt. 13. —1863. febr. 12., Buda): költő. Nógrádba szakadt háromszéki székely családból származott; magát már öntudatos palócnak vallotta. A losonci gimnázium elvégzése után a pozsonyi és az eperjesi jogakadémián tanult. Az 1843-as pozsonyi országgyűlésen jurátusként vett részt. Ekkor ismerkedett meg Petőfivel. A kitűnő szónoki képességekkel rendelkező, mozgékony ifjú csakhamar az országgyűlési ifjak csoportjának kedvelt alakja lett. A 40-es évek elejétől szinte minden zsebkönyvben, divatlapban, folyóiratban megjelent patetikus hangú verseit szerte az országban szívesen szavalták. Elég fiatalon megyéjének aljegyzőjévé és táblabírájává választották. Tagja volt a Tízek Társaságának, és amikor 1848-ban kimondták Mo. és Erdély unióját, ő is részt vett abban a tíztagú küldöttségben, amely ezt a kívánságot Kolozsvárott tolmácsolta. Részt vett a szabadságharcban is, őrnagyi rangra emelkedett, és ezért Világos után két esztendeig közlegényként kellett az osztrák seregben szolgálnia. 1851-ben tért vissza Pestre, s ott haláláig az irodalomból élt. Rendkívül termékeny, de igen mérsékelt tehetségű költő volt. Gyulai Petőfi legszerencsétlenebb epigonjának tekintette: „Ö Petőfi föllépte előtt a nagyon eszményi, magas és patetikus költészetnek volt híve s különösen szerette a dagályt, a szónoki dikció bizarr érthetetlenségeit, a cicomát és képtelen képeket. A népköltészetben is ugyanaz maradt, mi ott volt, csak tárgyait változtatta, mert a népies jött divatba . . .” Vahot Imre társaságában többször beutazta az országot, és lobogó hajjal, külön ezekre az alkalmakra készített cifra szűrben olvasta fel pongyola, erőltetett „palóc dalait”. Korának közönsége Petőfi barátját és pályatársát látta benne, és még arra is hajlamos volt, hogy korhely életét a nemzeti tragédia számlájára írja, pedig L. verssel köszöntötte az osztrák császárt, amikor az 1857- ben Mo.-ra érkezett. — Művei: Szegénylegény dalok (Pest, 1846); Tavaszi dalok (uo., 1847); Palócz dalok (Debrecen, 1851); Madarak pajtása (Pest, 1856); Dalzongora (uo., 1858); Új palócdalok (uo., 1858) \L.K. szavalat könyve (saját költeményeiből, uo., 1861) stb. Verseit francia, német, olasz és. orosz nyelvre fordították. — írod. Erdélyi János: Tanulmányok (1890); Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok (1908); Bányai Elemér: L. K. élete (Kolozsvár, 1901); Széchy Károly: A magyar líra a forradalom után (1907); Endrődi Sándor: Forradalom után (1913); Pitroff Pál: Az első magyar dekadens impresszionista (Élet, 1925); Krúdy Gyula: írói arcképek (szerk. Kozocsa Sándor, 1957); Komlós Aladár: A petőfieskedők (ItK, 1958); Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (1959). Lisznyai Kovács Pál (Lisznyó, 1630 — 1695, Debrecen): történetíró. A debreceni kollégium tanára volt. Magyarok krónikája