Bogárdi János: Kevés víz, víz, sok víz - Korunk tudománya (Budapest, 1967)

Mit is jelent a vízgazdálkodás

A felszínen, a felszín alatt és a légkörben levő vizek a Napról érkező hőenergiának és a Föld nehézségi erőterének hatása folytán állandó körforgásban vannak. Az óceánok és az egyéb felszíni vizek, sőt a felszín közelében levő talajrétegek vize is pára alakjában a légkörbe kerül. Bizonyos hőmérsék­let és páratartalom mellett a légkörben levő pára cseppfolyós vagy szilárd csapadék (eső, hó, jég) alakjában lecsapódik, és a felszínre, illetőleg a felszíni vizekre hullik. A Földre hullott csapadék a nehézségi erő hatására a lejtőkön lefolyik és a folyórendszerek hálózatában összegyülekezve végül is az óceánokba kerül. Ezt a folyamatot azonban a párolgás és a víz beszivárgása a talajba, valamint a felszíni vizeknek a fel­szín alatti vizekből való változatos utánpótlása módosítja. A párolgás, a csapadék, valamint a felszíni lefolyás és a be­szivárgás révén Földünkön a víz folyamatos körforgásban van. Nyilvánvaló, hogy a vízzel való gazdálkodásban a víz­nek ezt a körforgását figyelembe kell venni. A társadalmi lét alapja a javakat előállító, valamint a meg­lévő és termelt javakat védő tevékenység. Nagy általánosság­ban ezt a tevékenységet nevezhetjük gazdasági tevékenység­nek, és három fő ágazata, a mezőgazdasági termelés, az ipari termelés és a közlekedés mellett, illetőleg ezeken belül, szá­mos részágazatra oszthatjuk. A gazdasági tevékenység, mond­hatjuk minden ágazatában, nélkülözhetetlen szükséglet a víz. Ezeknek a szükségleteknek tervszerű kielégítését szolgálja a vízzel való gazdálkodás, a vízgazdálkodás. Mivel a víz a MIT IS JELENT A VÍZGAZDÁLKODÁS? 14

Next