Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)

Alakok

kínos problémák, jobb megfutni előlük. A filológia túl közeinek érzi még vonzó-taszító lényét, az esztétika pedig éppen vajúdik, önmagát szüli újjá, hogyan kívánhatnék tőle, hogy alkalmi értékítéleteket hozzon közben a világra. A tanúk hallgatnak. Babits írt volna róla, ha roppant életerejét le nem gyűrte volna az elviselhetetlen korszellem. Egyszer betegágya mellett ifjú tisztelői József Attilát kisebbítették. Szegény költők és szegény esztéták voltak, nem hozhattak csodadoktort, nem önt­hették lába elé Dárius kincsét, hát úgy gondolták, talán enyhítik emberfeletti fájdalmát, ha azt szidják, ki megbántotta Babitsot. Babits sokáig némán hallgatta okoskodásukat. Aztán felemelte elkínzott fejét s hangtalan hangján közbeszólt: „Nagy költő volt.” Babits Mihályt meg lehetett sebezni, de igazságérzetét, páratlan ízlését semmiféle sebláz sem tévesztette meg. Az a költő, akinek a legtöbb mondanivalója van József Attiláról, még hallgat. Neki mélyebb sebe van: ő sebezte meg József Attilát, ha akaratlanul is. Ő bizonyára úrrá lesz fájdalmán egyszer s kimondja a kortárstól várható végső szót. De ma még hallgat. Az ifjak pedig, akiknek József Attila volt felszabadító mesterük, az ifjak egyelőre énekelnek, a maguk dalát dalolják s igyekeznek feledni szuggesztióját. Néhány baráti vallomás, néhány hirtelensült méltatás és sok méltatlan locsogás veti még felszínre nevét: ezeket is hálával fogadhatjuk. Mert akármicsodás élet is méltóbb hozzá, mint az alantas halál, mint a gaz néma kegyelet, mint a hazug szoborrá istenülés. Meglopjuk magunkat s meggyalázzuk művét, ha elnémulunk nagysága előtt. Hiszen időnk sem volt elmerülni benne! Egy becstelen és esztelen állami apparátus, gonosz világpolitikai cselszövények, az emberiség egyik legnagyobb válságának rettenetes látványa ütötte ki minduntalan könyvét kezünkből: versei után sortüzek tettek pontot, ritmusát milliók tagolatlan jaj szava zavarta meg. A világtörténelmi helyzet ma annyi jót igér kinek­­kinek, amennyivel hajlandó hozzájárulni a nagy emberi közösség romeltakarító, újjáépítő, halál ellen küzdő, igazságért, szabad­ságért, békességért harcoló munkájához. Ehhez a munkához pedig, mint külön magyar feladat, hozzátartozik az is, hogy megajándékozzuk az emberiséget József Attila szellemi kincsei-210

Next