Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Alakok
Attila költészete című tanulmányában (Lobogónk Petőfi. Budapest, 1950. Szikra. 34—35. 1.) azzal magyarázza Ignotus elragadtatását József Attila iránt, hogy József Attila Tiszta szívvel című versében ahhoz a lázadáshoz jutott, mely a „kispolgári lázadók” fejlődésének legmagasabb szintje volt, „ahhoz a kispolgári lázadáshoz, nihilizmushoz. . . és eljut az anarchia látszólagos szabadságáig”. Sajnos, hiába keresem Ignotus szövegében a kispolgári lázadásnak, a nihilizmusnak, az anarchikus magatartásnak feldicsérését. A Vers és verselés című cikkben a formabontó verselés és a zárt formájú, zenei hatású verselés sorsának alakulásáról ír s ezt állapítja meg: „Előre lehet látni és várni, hogy ezek után az ellentétek át is fognak csapni egymásba, — hogy a vers most egy darabig megfürdik a verstelenségben, hogy később üdén, frissen és sokat tanultán térjen vissza megint csak a verselt vershez. Mint ahogy. . . a képírás a kubizmuson s expresszionizmuson át tért vissza a realizmushoz, sőt az akadémiához, s az atonális zene máris kezd kacérkodni a régimódi zárt melódiával” (Nyugat, 1926. szeptember 16. 469. 1.). Ezután tér rá József Attilára s írja, hogy „Ennek szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét. . . Gyönyörű szép — s ez a vers nem lett, nem lehetett volna meg, ha előtte nincs népdal és expresszió, verses vers és szóval mondó vers. íme, a verses vers visszatértét nem is kell kivárni, mert mire megjósoltam, már el is következett” (uo). Ha van a szavaknak értelme, akkor nyilvánvaló, hogy Ignotus annak örül, hogy verstani, versfejlődési elméletét József Attila versének formája igazolja, nem pedig a vers ideológiájának. Notandum: én a Tiszta szívvel-1 nem is tartom nihilista, anarchista módon lázadó versnek. De ettől függetlenül, majd minden József Attila-tanulmány elismétli Horváth Márton tételét Ignotusról, s az általános gimnáziumok IV. osztálya számára kiadott magyar irodalomtörténeti tankönyv 1959-ben megjelent nyolcadik kiadása említést sem tesz az Adyért harcoló, a József Attilát elsők közt népszerűsítő Ignotusról, a Nyugat egyik alapítójáról, Ady- és József Attila-versek ihletőjéről. Ezen a méltánytalan helyzeten nem sokat változtat Komlós Aladár A magyar költészet Petőfitől Adyig című munkája (Budapest, 1959. Gondolat. 524. 1.) sem, jóllehet Komlós a tárgyilagos értékelés igényével foglalkozik Ignotus jelentőségével. 348