Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Irányok és értelmezések
marxista—leninista baloldaliság állásfoglalása volt, az antimarxista jobboldalisággal szemben. A kor így tette fel a jobb vagy a bal kérdését: szocializmus vagy kapitalizmus, osztályharc az elnyomók ellen vagy osztályharc az elnyomottak ellen s harc az elnyomók között a koncért, az elnyomás monopóliumáért. Ez elé a kérdés elé került e kor értelmisége, ez elé a kérdés elé került a kor költője. József Attila is megkapta a feladatot, hogy feleljen meg e kérdésre, s mint József Jolánhoz Párizsból írt levelei tanúsítják, mély töprengések között kereste a választ: „Ma a világ frontja a politikusok számára Anglia és Oroszország frontját jelenti, holott ez tévedés, mert a tulajdonképpeni front az imperializmus és a bolsevizmus frontja, melynek a jelzett államok csupán egyik élesen előretolt pozíciói” — írja. „A mai imperialista kapitalizmushoz képest a demokrata kapitalizmus, illetőleg közkeletű nyelven s kispolgárok számára szimpatikusabban kifejezve: a polgári demokrácia visszafejlődést jelent. Előre nincs más út, az intellektuellek számára, mint vagy az egyik, vagy a másik fronthoz csatlakozni, egyszerűen azért, mert bármilyen „független jószándékú” is legyen, két lövészárok között gépfegyvertűzben szántani nem lehet. . . Hogy az imperializmus semmiféle szabadsághoz nem vezet, azt bizonyítani nem is kell. A bolsevizmus pedig egészen másfajta szabadságot ígér, mint amit eddig ismertünk . . . Pillanatról pillanatra világosabb, hogy vagy ide, vagy oda csatlakozni kell, mert még a szabadságért, sőt különösen a szabadságért folyó harcot is csak rendezetten lehet megvívni, mert ha nincsenek a szabadság elnyomására szolgáló szervek, akkor tulajdonképpen szabadság van ... Ez természetesen a szabadságért kiáltó uraktól önfeláldozást, önkéntes áldozatot kíván, azonban, ha olyan hülyék, hogy nem látják be ennek a szükségességét, nyomtalanul elsöpri őket a történelem” ('József Jolán : József Attila élete. Budapest, 1940. 284—6. 1.). A gondolatmeneten látszik az, hogy aki végiggondolta, lépésről lépésre haladt, töprengve, tépelődve, de végére jutott, s mint ember is, mint költő is meglelte s immár szenvedéllyel állta meg helyét. Mit tanult ezzel szemben a Nyugat legifjabb nemzedéke, ha mesterére hallgatott? Babits ezt tanította: ,,. . . veszedelmesen látom a tendenciát újabb költőink egy nagy rétegénél, hogy dacuk erejét, baloldaliságuk edző tudatát ne valami pártok és osztályok 504