Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Budapest, 1962)
Arcképvázlatok
JÓZSEF ATTILA ES A TENGER 1918 nyarán ismertem meg József Attilát. A közelgő forradalom előszelében valamelyik bölcs kormányférfiú ötlete volt, hogy egy balzsamcseppel kellene ellensúlyozni a növekvő háborús nyomorúságot; így született meg a „Károly király gyermeknyaraltatása” nevű akció. Nehány száz magyar gyereket levittek az Adriai tenger partjára nyaralni. A balzsamcseppből a balzsamot ellopták, silány koszton éltek a nyaraló gyerekek. En magam is ,,panamá”-val kerültem oda, egyik nagynéném, aki valamelyik gyerekcsoport felügyelője volt, elvitt magával, nem azért, mert rászorultam, hanem hogy lássam a tengert. Mi Volosca- Abbaziaban, a „Villa Zdenka”-ban laktunk s valahol ott lakhatott a közelben József Attila is, mert első nap megismertem. Sovány, kopaszranyírt hajú, kissé vastag-ajkú fiú volt, nyűtt trikóban járt. Nekem nagyon imponált, mert nagyfiú volt — tizenhárom éves! — és Attilának hívták, mint a húnkirályt. Velem bizonyára szóba sem állt volna — én csak nyolc éves voltam —, de akadt egy pártfogóm, egy helybeli olasz kamaszfiú, Leónak hívták. Ez a Leo tanított meg minket bambusznádból pumpát csinálni, amivel nagyszerűen le lehetett locsolni a kislányokat, ez tudta, merre lehet gyümölcsöt lopni a Monte Maggiore lejtőjén, ez mutatta meg, milyen kincseket lehet gyűjteni apály idején a feltakart tengerfenéken. Leóval nem tudtunk beszélni, de ő igazi mester volt, nem szavakkal, hanem példamutatással tanított, s mikor begórta parittyájával egy motorcsónak ablakát, még József Attila elismerését is elnyerte. Ez a Leo engem mindig magával hurcolt, s miatta tűrtek el a nagyok is, József Attila is. Most azt illenék írnom, hogy szavaimnak hitelt szerezzek, hogy Attila éppen olyan volt, mint bármely egykorású kiskamasz. De nem írhatom. Pajkos volt, mint mindnyájan azok voltunk, játékos volt, mint mi, nagy verekedő volt és rettenetes szavakat tudott, de ez csak nekem tűnt fel, a kis úrifiúnak. (Fokozta csodálatomat iránta.) Vidám és barátságos fiú volt, ha néha el is öntötte valami hirtelenkelt indulat. De ha a tengerpartra értünk, s nem az eget tükröző sima, zöldeskék víz tárult elénk, hanem a bóra szélostora alatt vonagló, tajtékzó tenger, akkor megváltozott. Ha szóltunk hozzá, nem felelt, ha közelébe men87