Csapláros István et al. (szerk.): Tanulmányok a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok köréből - Tanulmányok a … irodalmi kapcsolatok köréből 3. (Budapest, 1969)
A kritikai realizmustól a szocialista irodalomig
„Ezüstös lesz majd nagy szivetek, bárha a győzők ti maradtok — zászlótok is ezüstté őszül s egyszer győzni is elfáradtok.” (Ezüst élet JA I. 206.) S az ő számára — egy magasabb emberség nevében — az osztályharc, az osztálygyűlölet személyiség-romboló hatása nyilvánvaló: „Szarvas voltam hajdanán, Farkas leszek, azt bánom”. Mi hát az az eszmény, mely a magyar lírikus rendszeréből kibontakozik, mi az, ami különösen 1932-től írt műveiben érzelmi skálájának gazdagságával, gondolati mélységével a magyar líra legnagyobb teljesítményévé teszi? József Attila költői világképéről már rendelkezésünkre áll egy kitűnő tanulmány.21 Mi ennek a világképnek csak két különleges jegyét szeretnénk kiemelni: jövőhöz szóló jellegét, és a két világháború közötti Magyarországból kinőtt konkrétságát. A jövő képéhez József Attilánál három szó társul: szabadság — végtelen — rend. A szabadság az eljövendő kommunista társadalom szabadsága, tehát jelenti egyrészt minden elnyomott függetlenségét, társadalmi értelemben, s jelenti a kommunista, a teljes egyéniségű ember szabadságát, filozófiai értelemben. József Attila lírai hőse — ő maga — épp ez a pontosan, szépen dolgozó, játszani is kívánó, szeretetre vágyó és szeretetet adó, a közösség szövetségébe beleilleszkedő egyén. Neki nincs szüksége, mint Broniewskinek, a lírai alany megkettőzésére; a költő és az, akinek nevében szólni akar, nála elválaszthatatlanul egy. Ezért szerkeszthette meg magában a harmóniát, ezért állíthatja önmagát modellül. „Az én vezérem bensőmből vezérel!” — büszke öntudata mögött ott a fedezet, a minden poklokat megjárt költő sorsa, s a hit, hogy „most úgyis én vagyok a legszebb, és szépet, tisztát kell már egyszer felmutatni az embereknek”. A „végtelen” ugyancsak két jelentésű József Attila rendszerében. Jelenti az egyes ember helyét az anyagi világban. „Világizzás a hőmérsékletem” — mondja a költő, akinek „minden szerve óra, mely csillagokhoz igazítva jár”. S jelenti a már említett „társadalmi végtelent”, „az emberiségért az örök talajon” igényét, annak a tudatát, hogy a munkásosztály nevében fellépő művésznek az 21 Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig. Bp. 1964. Akadémiai Kiadó.