Dimény Imre: A műszaki fejlesztés ökonómiai összefüggései a mezőgazdaságban, Akadémiai székfoglaló, 1990. november 6. - Értekezések, emlékezések 96. (Budapest, 1992)
Itt szeretném azt is megemlíteni, hogy eddigi kutatásaink és gyakorlati tapasztalataim a teljesen vegyszermentes, mondhatnám „steril” biogazdálkodás széles körű bevezetésének lehetőségeiről nem győztek meg. Nem hiszek abban, hogy a számos vegyszerhez hozzászoktatott, sőt immár rászoruló talajainktól, növényeinktől, állatainktól egy csapásra kockázat nélkül megtagadhatnánk valamennyi kémiai segítséget. Ha így járnánk el, minden bizonynyal olyan súlyos elvonási tünetek mutatkoznának, amelyek egész agrártermelésünket veszélybe sodornák. Azt ellenben igenis kivihetőnek, egyúttal kívánatosnak tartom, hogy a biológia, a technika és a kémia között az arányok káros eltolódását, főleg a kemizálás rovására megszüntessük. Hangsúlyozom, nem a műszaki fejlesztés lefékezésére, visszafogására, hanem az azon belüli aránymódosításra gondolok. Meggyőződésem, hogy a biológiában is még sok a feltáratlan, szunnyadó tartalék. Nagyon valószínű, hogy egyik ikreződő ágazata, a biotechnológia kecsegtethet olyan minőségi ugrásokkal, amilyent a 70-es években a hibridvetőmag megjelenése, illetve elterjesztése hazánkban is hozott a kukoricatermesztésben. A vegyszerek csak a differenciáltabb gépesítés útján lesznek helyettesíthetők. Végleg fel kell számolni azt az elfogadott gyakorlatot, amelynek jegyében növényt, állatot igyekeztünk a géphez alkalmazni, ,,gépesítéstűrővé” 24