Erdey-Grúz Tibor (szerk.): Hazánk, Magyarország 1. (Budapest, 1975)
Történelem
Vitéz János hathatósan támogatta. Ez azonban nem jelentette a központi hatalom megerősödését, mert Hunyadi nem rendelkezett a királyt megillető összes felségjogokkal, s ezeket még az országgyűlések nemesi küldöttei sem voltak hajlandók megadni neki. Az ország területi egysége sem állt helyre. Ciliéit fegyverrel kellett kényszeríteni, hogy felhagyjon erőszakos foglalásaival, III. Frigyest és Jiskrát pedig nem lehetett az általuk megszállt várakból kiszorítani. Ilyen körülmények között a török elleni háborúra sem lehetett elég erőt összefogni. Hunyadi mégis kísérletet tett a támadásra, de 1448-ban a szerbiai Rigómezön Brankovics György szerb despota (Ciliéi apósa) átállása és az albán Szkander bég segédcsapatainak késése miatt vereséget szenvedett. Menekülése közben Brankovics elfogta, s csak azon az áron engedte szabadon, hogy ligát kötött vele és Ciliéi Ulrikkal, amelyhez 1450-ben Garai László és Újlaki Miklós is csatlakoztak. A szövetséget a két Hunyadi fiúnak: Lászlónak és Mátyásnak Garai és Ciliéi leányaival tartott eljegyzése pecsételte meg. A kényszerű szövetkezés egyetlen haszna a III. Frigyessel szemben való közös fellépés volt, amely az osztrák és a cseh rendek egyidejű akciójától támogatva 1453-ban elérte az ifjú Habsburg László kiadatását. Az V. László (1453—58) néven trónra lépő király Hunyadit főkapitánnyá és a királyi jövedelmek kezelőjévé nevezte ki, elhalmozta kitüntetésekkel és birtokadományokkal, de valójában rokonára, Ciliéire hallgatott. Ciliéi pedig Hunyadi megbuktatására szervezett pártot. A király mégis megerősítette Hunyadit régi hatáskörében, s erre elsősorban az késztette, hogy 1453-ban elesett Konstantinápoly, és II. Mohamed szultán Magyarország ellen készülődött. 1456-ban soha nem látott óriási török sereg indult Nándorfehérvár (a mai Belgrád) ostromára. A király külföldre menekült, a bárók nem mozdultak. Hunyadi saját csapataival sietett a tízszeres túlerőben levő török ellen. A pápa keresztes hadjárat hirdetését engedélyezte, és Kapisztrán János ferences barátot küldte Magyarországra. Magyar ferencesek által tolmácsolt prédikációjára megmozdult a déli területeknek a török elleni harctól társadalmi felszabadulást is remélő népe. Mintegy 50 000 keresztes csatlakozott Hunyadi maroknyi seregéhez. A törökök, miután ágyúkkal rommá lőtték a falakat, július 21-én döntő rohamra indultak. A védők halálraszántan küzdöttek. A rohamot visszaverték, s másnap kitörtek az ellenségre. A véres küzdelem az éjszakába nyúlt, s mire megvirradt, a török sereg táborát hátrahagyva elmenekült. A világraszóló diadal, amelynek emlékezetére a pápa elrendelte a déli harangszót, hetven évre vetette vissza Magyarország határairól a török hódítást. Hunyadi arra készült, hogy megvalósítja nagy tervét, és újra megkísérli a török európai uralmának megsemmisítését, de röviddel győzelme után a táborban kitört járvány elragadta. Hunyadi János halála (1456) után a Ciliéi körül tömörült bárók elérkezettnek látták az időt a Hunyadipárt megtörésére. Mindenekelőtt Hunyadi fiait: Lászlót és Mátyást akarták félretenni az útból. 1457 tavaszán a Hunyadi-testvéreket Budára csalták, és Lászlót, apja után Nándorfehérvár kapitányát, összeesküvés koholt vádja alapján kivégeztették. A nándorfehérvári hős fiának méltatlan halála országszerte felháborodást keltett. V. László, aki a forrongó Magyarországról Prágába menekült, s túszként magával vitte Hunyadi Mátyást, még az évben váratlanul meghalt. Halálával mind a magyarok, mind a csehek szabad kezet nyertek új király választására. A Hunyadi-párt és a nemesség Hunyadi Mátyást akarta királynak. Mátyás eljegyezte Podjebrád Györgynek, Csehország kormányzójának (nemsokára királyának) a leányát, s így szabadult meg prágai fogságából. A királyválasztó országgyűlést 1458 januárjában tartották meg. Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora nagy hadsereggel vonult fel, s a Duna jegén a nemesség tömegei is fenyegetően nyomultak a budai vár felé, ahol a bárók tanácskoztak. A város népe Mátyást éltette. A bárók nem mertek szembeszállni az egységesen megnyilvánuló közhangulattal, és Mátyásra adták szavazatukat. A centralizáció kísérlete és bukása. Mátyás király (1458 — 90), megfogadva nevelője, Vitéz János tanácsait, csakhamar felszámolta a bárói ligák összeesküvéseit. Az uralkodó osztály egyesített erőit ezután Jiskra ellen fordíthatta. A tartományúrrá nőtt cseh zsoldosvezér, akit Hunyadi János sorozatos hadjáratokban sikertelenül próbált megtörni, most egyik vereséget a másik után szenvedte, s kénytelen volt meghódolni. Mátyás hűséges szolgálatában találta meg azután katonai ambíciói kielégítését. A török 1463 elején elfoglalta Boszniát, amely hoszszú idő óta csak névlegesen függött a magyar királytól. Mátyás az ország védelmére fegyverbe szólította a nemesi megyék és a bárók bandériumait, s azoknak 12 000 fegyvereséhez a maga 2500 főnyi zsoldosseregét adva, bevette Jajca várát. Bosznia északi felében helyreállította a magyar fennhatóságot. A következő évben II. Mohamed személyesen vezette hadait Jajca ostromára, de Mátyás újabb hadjárata visszavonulásra kényszerítette. Egyidejűleg II. Pius pápa keresztes hadjáratot hirdetett a török ellen, s maga állt annak élére. Mátyás ebben bizakodva előrenyomult Boszniában, de a pápa hirtelen halála miatt a keresztes had elszéledt, s a magára maradt magyar sereget a török túlerő feltartóztatta. Mátyás azzal a tanulsággal tért vissza törökellenes vállalkozásáról, hogy Magyarország ereje legfeljebb a védekezésre elegendő; Hunyadi János nagy tervét, a töröknek Európából való kiűzését csak széles körű európai összefogás valósíthatja meg. A központosítás szervei és alapjai. Azok a sikerek, amelyeket Mátyás uralkodásának első éveiben elért, azzal magyarázhatók, hogy a királyi birtok és a legnagyobb bárói vagyon egy kézben egyesült. Ez azonban még nem volt elegendő alap a központi hatalom megszilárdítására, mert a király és a Hunyadicsalád birtokai együttvéve is alig egyharmadát tették a bárók kezén levő birtokoknak. A nemesség ugyan Mátyás mögött állt a bárókkal szemben, de cserében a maga kiváltságait kívánta megerősíttetni, többek között olyan kiváltságokat, mint a rendkívüli adó eltörlése s a nemesi hadkötelezettségnek az ország határain belülre való korlátozása, amivel bénította a király cselekvőképességét. A nemesi jogok megszorításának kísérlete viszont oda vezethetett, hogy a nemesség valamelyik bárói párt mögött sorakozik fel a király ellen, mint Mátyás maga is láthatta a Hunyadipárt és V. László viszályában. Hogy az ilyen veszélyt megelőzze, igyekezett a nemességet a báróktól elszakítani, érdekellentéteiket élezni. A familiárisokat kivette gazdájuk bíráskodása alól, és a megyei, illetve királyi bíróságok alá rendelte őket. A királyi bíráskodást is ebben a szellemben reformálta meg. A továbbra is bárókból álló hagyományos bíróságok fölé emelte a király személyes bíróságát, amelynek vezetését nemesi származású, képzett jogász-hivatalnokra bízta. Ezzel megtörtént az első lépés a bírás-168