Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
jelölése is látható. (Ion Pillát si Perpessicius: Antológia poetilor de azi (Bucuresti 1926. Yol. I—II.). A költemények nagy részét azonban más forrásokból vették. Balta emlékezései (írásos lejegyzése és szóbeli közlése szerint) József Attila valami keveset tudott románul; szótárral megértett román szöveget. Ugyancsak Moise Balta közlése szerint a ma meglevőnél jóval több verset fordított románból József Attila; ezeknek a fordításoknak kéziratát Balta áthelyezésekor, 1940-ben Pozsonyba vitte — és ott átadta megőrzésre. Eddigi ismételt kutatásaink során sem sikerült még ennek a kéziratanyagnak nyomára jutnunk; valószínűnek látszik, hogy a második világháború során megsemmisült. Moise Balta szerint egyébként a költő még több román vers fordításának gondolatával is foglalkozott, Eminescu verseit is át akarta ültetni. A románból fordított versek elkészülésének valószínű menete ez volt: a fordítások céljaira kigépeltették az eredeti román szövegeket, s valószínűleg maga Moise Balta készíttette el e szövegek nyersfordítását József Attila számára; a költő nemegyszer már ezeken a (részint eddig ismeretlen szerzőtől származó) nyersfordítások szövegén is változtatott; így alakította ki a maga szövegét. Moise Balta szerint ez a munka elsősorban a Pannonia Kávéházban folyt; itt magyarázta el a költőnek a verseket. Ugyanennek a nyersfordítónak, valószínűleg nagyrészt Moise Baltának munkái azok a ránkmaradt szövegek is, amelyeken József Attila már elkezdte a munkát, csiszolt, próbálgatott, de nem fejezte be a fordításokat. Rendelkezésére bocsátották Debreczeni József költő, újságíró néhány évvel ezelőtt készült fordításait is. Mint azt Debreczeni József (Beograd) hozzánk intézett levelében megírja (vö. cikkeit is: Költő frakkban. Magyar Szó, Novisad 1963. okt. 15. 6. 1. József Attila hagyatéka. Magyar Szó, Novisad 1965. május 1 — 3. 8. 1.), a Káldor könyvkiadó tervbe vette és meg is hirdette az „Utódállamok lírai antológiáját”: ennek céljára fordított Debreczeni 1933—34 körül harminc vagy negyven román verset. „Románul nem tudok és magam is nyersfordításból dolgoztam, amit Káldorék bocsátottak rendelkezésemre. A nyers prózaanyagot ők, emlékezetem szerint . . . Balta Mózestől kapták . . . Eszerint én 1933-ban vagy 34-ben megállapodás szerint átadtam Káldoréknak mind az eredetiből készült délszláv, mind a nyersfordításból átköltött román anyagot. . . A kötetből azután — az ismert okok folytán — semmi sem lett és Káldorék is tönkrementek később.” Eddig még tisztázatlan úton — valószínűleg azonban Balta közvetítésével — kerültek a Debreczeni-féle kéziratok József Attilához, s az ő hagyatékából a PIM-ba. A románból készült fordításoknál tehát egy (vagy két) ismeretlen kéz írásával van dolgunk, akik a román szövegeket magyarázták, a nyersfordításokat készítették; az eddigi irodalom tévesen feltételezte, hogy ez Debreczeni József munkája lett volna (így Szántó Judit: József Attila műfordításai 12. 1., aki Debreczeni Józsefet „Balta Mózeshivatali munkatársának” tartja és a különféle fordítókat összetéveszti; Gáldi László: József Attila, a műfordító. ItK 1955. 169. 1., aki — Szántó Judit nyomán — Debreczenit nem magyar anyanyelvű románnak tartja, s ugyancsak azonosnak veszi az ő munkáját a nyersfordítóéval; — ide vonatkozó megállapításai inkább az általunk „ismeretlen kéz”-nek jelzett forrásra, tehát valószínűleg Moise Baltára illenek. 14 József Attila IV. 209