Fehér Erzsébet - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Novellák, önvallomások, műfordítások - József Attila összes művei 4. (Budapest, 1967)
Jegyzetek
sor 20 cipók fölzengenek, s a prücskök T FU В 22 hogy életet lehel a langy luk — NSz 23 elbűvölik g T FU ez lelkűk elbűvöli rongyuk NSz 25 Úgy érzik, g T FU 26 a zuzos g a zuzos Jézuskák, szegények T FU В 28 bedünnyögnek a résen s rózsás NSz 30 rudjára forr, g T FU 31 midőn иду sírnak, g T FU 32 s иду görnyednek a megnyílt csarnok g s гиду görnyednek az égi csarnok T FU s úgy görnyednek az égi csarnok NSz В 33 fényére mind, T FU NSz В 33 — 30 hogy nadrágjuk szétrapedezyet s a téli szélben, csüngve reszket rajtuk az ing. T FU NSz В Rimbaud, Arthur (1854—1891) Lea ejfarés c. verse (1870.) — Gáldi László szerint József Attila legjobb Rimbaud-fordítása: ,,Kitűnő már az expozíciója is . . . Később ismét egyik legértékesebb fordítói erénye, a teljes szöveghűség ad patinát a realista részletezésnek . . . Mennyivel dúsabb s mennyivel tragikusabb bangó ez a fordítás, mint Kosztolányi ismert átültetése.” (I. m. 162. 1.) Gáldi László egy másik cikkében részletesen elemzi a verset. Összeveti az eredeti szöveggel és Kosztolányi Dezső fordításával (A kenyériesők). József Attila fordításáról megállapítja: „Mindenekelőtt az expozíció: szűkszavú, de magában hordozza a klasszikus francia versnek mindazon szimmetriáit, melyek a romantika formabontó törekvéseit túlélték; egyszersmind bujkál ezekben az »octosyllabe«-okban, vagyis véghangsúlyos ízekre tagolódó jambikus nyolcasokban valami népies, halkan dúdolt dallam is ... A további szakaszokban egyre jobban kibontakozik József Attilának egyik legértékesebb fordítói erénye, a szöveg teljes átéléséből fakadó hűség; éi'deme az is, hogy gyöngéd részletezése egyetlen sorban sem válik érzelgőssé. . . . Az öt éhes kisgyerek, aki a rácson át áhitatosan bedörmög, József Attila számára »zúzos Jézuska« (az eredetiben: »les pauvres Jésus pleins de givre«), s kell-о részleteznünk, mit jelenthetett ez a kép, az éhségükből áhítatot facsaró gyermekek képe, éppen — József Attilának? Távolról sem szándékozunk Kosztolányi fordítói érdemeit kisebbíteni; tagadhatatlan azonban, hogy éppen e vers tolmácsolásával József Attila nagyot lépett előre a lírai realizmusnak azon az útján, melyet így, vagy úgy, olykor igen burkoltan, a továbbiakban annyiszor megtalálunk. Rimbaud merész szókapcsolását, asszociációinak izgalmas játékát Kosztolányi saját vers-esztétikája szerint tompította és olykor valósággal súlytalanná tette. (»A téli hóba, téli ködbe . . .« nyilván kevesebb, mint »Noirs dans la neige et dans la brume«.) József Attila viszont — anélkül, hogy bármely részletet túlontúl rikítóvá színezett volna — a proletárköltő mély együttérzésével tolmácsolta.” (A legújabb magyar költészet stílusprobíémái. Stilisztikai tanulmányok. Budapest 1961. 151 —152. 1.) 252