Fogarasi Béla - Lukács György - Mátrai László et al. (szerk.): Filozófiai évkönyv 1. - Filozófiai évkönyv 1. (Budapest, 1952)
Filozófiatörténeti kérdések
ERDÉLYI JÁNOS 459 falu bonyolult, forradalom utáni problémáit először visszatükröző realista regényírója, gondoljunk a Tolnai útját követő Móricz Zsigmondra. Ez a regény- és elbeszélésirodalom azonban, éppen azért, mert a falu problémáit partikuláris paraszti szemszögből vizsgálja (néhány nagy műalkotás kivételével) képtelen perspektívát nyújtani a parasztság szövetségeseivel kapcsolatban, s ezért nem ér fel nemzeti jelentőségében nagy líránkhoz, különösen Ady Endréhez és József Attilához. A petőfieskedők lírája abba a korszakba esik. mikor a népdal, a parasztság politikai helyzetének megváltozásával már elvesztette 48 előtti művészi jelentőségét, de még nem indult meg a forradalom utáni parasztság életét és új problémáit tükröző epikus irodalom sem. Mivel a paraszti népdal felhasználása ebben az időben elveszti aktuális forradalmi tartalmát, ezek a petőfieskedők szükségszerűen arra szorítkoznak, hogy a népdal formáját, stílusát veszik át anélkül, hogy ebben azt a plebejus, forradalmi tartalmat fejeznék ki, mint Petőfi. így azután náluk Petőfi utánzása'jnerő külsőséggé válik. A nép érzésvilágának kifejezése közönséges kifejtések halmazává, az ország felfedezése a nép által: Petőfi gyönyörű tábeírásai a népviseletek. helyi sajátságok tényszerű felsorolásává válnak. Petőfi egyszerű, népi nyelve tájnyelvvé, zsargonná torzul. A petőfieskedők nem tesznek má.st, mint megvalósítják Gyulai Petőfi képét: egy politikai arculatából kivetkőzött. tartalmától, mondanivalójától megfosztott, genre-képeklbe és formalista népdalokba vesző „Petőfi-költészetet“ állítanak elő, Petőfi karikatúráját. A giccs- és ponyvaköltészetnek sajátságos fajtája ez, az idilli s ugyanakkor ocsmány, rózsabimbós és kurjongató falu hazug, népszínmű-típusú képe. Ez a költészet nem Petőfi öröksége, de Tisza István Szabo’cska Mihályának őse. A petőfieskedők művészetének eredménye a teljes művészi csőd. Tragédiájuk az, hogy ők szubjektíve tényleg Petőfit akarták követni, a szabadságharc hagyományaihoz akartak hívek maradni, s költészetüket valóban kiállásnak szánták a haladás oldalán. Ez a szubjektív becsületesség az, ami megkülönbözteti őket a későbbi idők népszínműíróitól és szaibolcskamihályaitól. Nagy művészi tévedésük abban rejlett, hogy nem tudtak a magyar valóság mélyéig lehatolni, hogy nem tudták kitapintani az igazi problémákat, (hogy Petőfi egyes műfajainak betűihez való ragaszkodással éppen Petőfi lényegéhez, tartalmához, mondanivalójához lettek hűtlenek. Erdélyi igen élesen észrevette azt, hogy a népieskedő irány művészi csődhöz vezet. Ugyanezt látta a kétségkívül jó irodalmi ízléssel rendelkező Gyulai is és ezen a ponton, a művészi követelés Dontján, közösen támadják Erdélyivel a petőfieskedőket. Azonban a harc kiindulópontja mindkettőjüknél gyökerében különböző. Miért támadja Gyulai a petőfieskedőket, akik pedig lényegében az ő Petőfi-képét viszik át a gyakorlatba? Támadja őket szubjektív törekvésük miatt, kimondott programmjuk miatt, mely Petőfi alkotómódjának feltámasztására irányul. Harca a népiesek ellen, harc az ellen, hogy az általa múmiává változott Petőfi emlékét bármilyen módon, bármilyen veszélytelen módon is, de ébren tartsák. Gyulai tehát szintén észreveszi a Petőfi-epigonizmus csődjét, azonban ezt a csődöt jobbról bírálja. Nem azt bírálja bennük, hogy rosszul követik Petőfit, Ihanem hogy egyáltalában követni akarják. A Petőfi-epigonizmuist üti az Arany-epigonizmus nevében.