Garai László: Személyiségdinamika és társadalmi lét (Budapest, 1969)
I. A marxista pszichológiai antropológiai előfeltevései
a XIX. század végi társadalom polgárára alkalmazott szociálpszichológiai értelmezését 1. Hermann István Siegmund Freud avagy a pszichológia kalandja (Gondolat, 1964.) c. könyvének A freudizmus kialakulásának történelmi feltételei c. fejezetében.) Ez történik József ATTiLÁval is, aki miután Marx társadalomfilozófiáját tulajdonképpen hegeli elvontsággal alkalmazza az egyén szocializálásának problémájára, az individualizáció pszichológiai következményeiről szólva az elvontságot már csak a freudizmus segítségével tudja feloldani. Persze ahol konkrétabbá válik József Attila fejtegetése, ott kitűnik, hogy az ő freudizmusa csak az elfojtásnak és következményeinek mechanizmusa tekintetében azonos Freudóval. Amikor pl. dr. Totis Béla Az ifjúság nemi problémái c. könyvének bírálata kapcsán így ír: „Éppen a tőkés társadalom kiegyenlíthetetlen ellentmondásai szerepelnek végső fokon az egyének lelkében mint tudattalanba fojtott és egyénileg megoldhatatlan konfliktusok” (József Attila Az ifjúság nemi problémái. Összes Művei III. köt. Id. kiad. 132. o.); vagy ilyen módon: „Az életösztön úgy kerül szembe a társadalmi élet ösztönével, ahogy a szükségletek kielégítésére szolgáló hasznos cikkek termelése az értéktárgyak termelésével... az idegesség bacillusa az áru és a magántulajdon" (uo. 129 — 130. o.) — akkor kiderül, hogy a marxizmus saját pszichológiájának kereséséről van szó nála, amelyhez csak analógiának használja a pszichoanalízis tanát. Az viszont, hogy az analógiát Marx közösségi embere és Freud közösülő embere között időnként szó szerint veszi, szükségszerűen következik elvont módszeréből, amellyel a partikularitást elvont egyénből és elvont társadalomból akarja elméletileg lévezetni. Egy hegelizált, de ugyanígy egy egzisztencializált Marx társadalomfelfogása csak egy freudizált (vagy behaviourizált) Marx személyiségfelfogásával eklektikusán kiegészítve tehető — látszólag — alkalmassá az embernek mint totalitásnak megragadására. Az elméletnek ezt a belső dialektikáját jól illusztrálja a Hegel, Marx, Freud c. töredék, amelynek egyik bevezetőben exponált kérdéséből az is kitűnik, hogy a tudományelméleti okok mellett milyen társadalmi tényezők hatottak abban az irányban, hogy a marxisták érdeklődése a freudizmus felé fordult. „Marx azt írja — idézi József Attila —, hogy az emberiség csak olyan feladatokat tűz maga elé, amelyek megoldásához a szükséges feltételek a valóságban jelen vannak — hogy lehet tehát, hogy 5 Garai: Személyiségdinamika 65