Győri Judit: Thomas Mann Magyarországon. Felolvasóestjeinek története és sajtóvisszhangja - Modern filológiai füzetek 4. (Budapest, 1968)
„Kinek emberhez méltó gondja van…”
bizonyára érzi, mennyire egy irodalmi-publicisztikai hagyomány folytonosságából nőtt ki a legszebb költemény, mellyel a magyar irodalom lerótta tiszteletét egy európai szellemnek. Fölösleges ezzel kapcsolatban arról vitatkozni, hogy ebben a formálódási folyamatban mi a különbség például Márai és József Attila Thomas Mann felé fordulásában. Nyilvánvalóan József Attila embersége és világnézete színezi a költeményt — nem a differenciáltság, hanem az integrálódás érdekes a folyamatban, amikor azt állítjuk, hogy a Thomas Mann üdvözlése a legjobb értelemben vett alkalmi költemény, közhangulat szülötte és mintegy betetőzője egy folyamatnak. Az egész költeményen végigvonul például az 1937-es felolvasásra várók biztos tudata: a találkozás a nagy íróval maga jelentősebb lesz, mint amit Mann felolvas, „lesz, aki csak nézni fogja”. A legfontosabb az lehet csak a fasizmus iszonyától szorongatott világban, hogy szövetség jött létre Mann és olvasó-hallgatói között, kölcsönös az együvétartozás érzése az ordas eszmék elleni harcban. A vers minden sorából kiviláglik — csak olyan ember írhatta, aki azonfelül, hogy szerette Mannt és műveit, benne is élt az atmoszférában, melyben Mann nemzedékek példaképévé lépett elő. Az elmondottak alapján tehát lényegében úgy értékelhetjük Thomas Mann magyarországi látogatásait és a magyar Thomas Mann-kultuszt, mint egy társadalmi hatásában egyre haladóbb rétegeket átfogó eszmeiséget, mely a harmincas években teljesedett ki és humanista, antifasiszta célokat szolgált. — Természetesen nem láthatjuk Mann magyarországi hatását ebben kimerülni, 12 177