Horváth János: Rendszeres magyar verstan (Budapest, 1951)
I. Nemzeti versidomunk
42 változat, mikor a csonka sor kezdi a periódust, olyformán, mint a rímhívó ütem önállósításában láttuk. (»Ez a nóta * Kelmédről szól, tyúk anyóka«: Endrődi Sándor). A két, fordított sorrendű változat együtt található Arany »Télben« című költeményében ; »Álmodám tavasszal, * Szép, derült virágos tavaszi napokkal; * Zöld berek aljában susogó szellővel, * Csevegő patakkal« (6, 12 : 12, 6). A fentebb ismertetett »összetett« sorokat is lehet, mint ott megjegyeztük, periódusnak felfogni, ha elemeik sorszerű önállósága rímmel, vagy más módon jeleztetik. — Háromtagú (háromsoros) periódusban rendszerint egy sorpárhoz társul függelékül az abban szereplő sorfaj valamely csonkája vagy megnövesztett sor-rokona : két »alapsorhoz« egy »függeléksor«: »Messze sötétedik már a Ság teteje, Ezentúl elrejti a Bakony erdeje, Szülőföldem, képedet« (12, 12, 7 ; Berzsenyi) ; »Életemmel, halálommal, Utolsó vérontásommal, Mindenekre kész vagyok« (8, 8, 7 ; Erdélyi 48. sz.) ; »Vitézek, mi lehet E széles föld felett Szebb dolog a végeknél?« (6, 6, 7) ; »Vigasztalják magokat, Ha találnak társokat A szegények Mint fáradtan útazó S egymásra találkozó Jövevények« (7, 7, 5 ; P. Horváth Adám). Tehet a periodus mindhárom tagja egynemű sor, de a két elsőnek mellérendelő összetartozását rímelésük jelzi : »Már az én szivemet Azzal mindenemet, Másnak ajánlottam« (6, 6, 6 ; Erdélyi 30. sz.). Nemcsak két, hanem három, sőt négy egynemű sor is összeszerkezhet periódussá akként, hogy közös rímmel jelzik összetartozásukat. E három és négysorú periódusok azonban rendesen mondattanilag is oly kikerekített egészek, hogy lezárt szerkezeteknek, strófáknak tekinthetők. Oly esetekre, midőn három- vagy még többtagú periódust is csupa különnemű sorokból kapcsol össze, s ismétel ugyanolyan renddel a versíró, itt nem terjeszkedünk ki. Utolsó fejezetünk Ady-szakaszában lesz szó olyanokról. Ami a strófává csoportosulást illeti, a négyes rímű négysoros strófa ma már nem divat, régen az volt a legszokottabb. A háromsoros régen is, ma is viszonylag ritkább (Szilágyi és Hajmási széphistóriája ; Balassa több verse : Borivóknak való, Ha ki akar látni, Mennyei seregek ; Rimaytól : Egy katona éneke). Strófává önállósulhat a kétsoros periodus is. (Balassa : Mint sík mezőn csak egy szálfa ; XVII. századiak : Zöldítsed Úristen, Ének az gazdagrul. Újabbak : Garay Obsitosának II. része ; Thaly Kálmán: Esztergom megvétele ; Győry Vilmos: A szegény Juli vasárnapja ; Ady : Fölszállott a páva ; Reményik : Végrendelet ; Juhász Gyula : Vidék). Sorai számát tekintve legszokottab a négysoros strófa. Szinte valamennyi sorfajból alkottak ilyet. Gyakori az öt- és hatsoros is. Arany a Toldit nyolcsorosakban írta, párosrímekkel; Petőfi A téli esték-et, József Attila a Betlehemi Királyok-at páros