Horváth János: Vörösmarty drámái. Egyetemi előadás 1942/43. 2. és 1943/44. 1-2. félév - Irodalomtörténeti füzetek 63. (Budapest, 1969)

V. 1837 után

Ágnes esküjéből, ki, megtudva megcsalattatását, meg­esküszik elhagyott, régi kedvesének, Henriknek, hogy mi­helyt az kívánja, a királyt megöli (a király „meghal ál­tala”). A II. részen dolgozott is már Vörösmarty. Egy töre­déket a Losonczi Phoenixben (1851) ki is adott belőle; ez Gyu­lai kiadásában is olvasható (VIII. 32 - 36.). Brisits e résznek több tervezetét, vázlatát, s többé-kevésbó kidol­gozott részletét találta meg, s ismerteti és teszi közzé: ItK 1929. 57; egy kidolgozásban megvan az egész I. fel­vonás, s a II. csonkán. Ügy látszik, már 1844-ben dolgo­zott ezen; a Jelenkor ui. ez évben írja, hogy Vörösmarty Hunyadi László c. drámán dolgozik. (L. e kéziratok rö­vid jelzését: Brisits, Vörösmarty-kéziratainak jegyzéke, MTA 1928. 265. is.) Czillei és a Hunyadiak (V. kötet), Vörösmarty utolsó drámai műve, egyáltalán nem mutat haladást a korábbiak­hoz képest, bár jellemző ereje, Vértesy szerint, ebben mu­tatja a legnagyobb fejlődést. Bayer szerint ez a leggyön­gébb drámája, voltaképp drámai korrajz: „az 1456-ik év eseményeinek párbeszédes előadása drámai bonyodalom nélkül.” Gyulai röviden végez vele: visszaesés ez a törté­nelmi rajzba, s visszaesés technikai tekintetben is; szélesen dolgozott történeti rajz, mely a kort csak egy pár éles vonásban jellemzi; vég jelenetei csak függelékek, a humor frissesége nélkül; a jellemrajz nem válik lélektanilag érdekessé, az erényes személyekben nincs költőileg vonzó gyöngeség, a romlottakban hiányzik a démoni erő, vagy a bűnt enyhítő viszonyok nyomása. Az egész dráma igazi magva ennyi volna. Czillei Ulrik levelet ír ipának, Brankovics szerb despotának; jelzi benne, hogy a Hunyadi-fiúk fejével fog kedveskedni neki; hogy mennél könnyebben lépre csalja őket, színleg kibé­kül velők és fiaivá fogadja; ipa legyen készen minden es­hetőségre; titkon a törökkel is cimborálhat. Ez a levél Hunyadi László kezébe kerül; bemutatja híveinek Nándor­fehérvárban, hová Czillei a király kíséretében éppen meg­érkezett; hívei Czillei meggyilkolását követelik; de Hunyadi I, ász ló nem testileg vágyik őt kiirtani: a világ előtt akarja 133

Next