Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Fóris Karola: Nyelvi érték és poétikai érték
140 az anyanyelvi beszélő által neutrálisnak érzett alaptagot, s jelöltnek azt, illetve azokat, amelyek attól valamely plusz [addiciós] műveletben eltérnek. Bizonyos fokig követtük a Szépe György által „Az alsóbb nyelvi szintek leírása” című tanulmányában javasolt elvet [ÁltNyT. VI, 390].) Hasonló elvek szerint működik a tulajdonság meglétét, illetőleg hiányát (dicső : dicstelen), avagy bináris oppozíciójukat (nagy : kicsi) jelző antonimarendszer is. A szintaxis és a szemantika területéről vett előbbi példákkal azt a tételünket igyekeztünk illusztrálni, hogy az ember értékelő, preferenciális viselkedését a nyelvi rendszer közvetlenül is képes jelezni bizonyos — fókuszváltást is tükröző — oppozíciós jegyek esetén. 3. Az érték két aspektusának összefonódása a költői nyelvben. — A következők megértéséhez okvetlenül szükséges, hogy az értékelő viselkedést az ún. értékhelyzettel való összefüggésében határozzuk meg. Kapcsolatuk lényegi jegyeit emeli ki Ch. Morris: „Such behaviour (ti. az értékelő, preferenciális viselkedés; F. K.) may be directed to any object or complex of objects, or to any properties of an object or complex of objects — hence to pains, joys, persons, actions, physical objects, signs, and complex structures of various sorts. A value situation, so conceived, is inherently relational, involving an action of (positive or negative) preferential behaviour by some agent to something or other.” (Morris, Ch., Signification and Significance. Cambridge, Massachusetts, 1964, 18.) Amennyiben egy jelszituáció egyben értékhelyzet is, a nyelv — bináris oppozíciós rendszeréből adódó — látens értékkifejező képessége manifeszt értékkifejezővé válik. A költői nyelvben pedig, ahol bármely, az ’üzenést’ kiváltó vershelyzet egyben értékhelyzet is, a fonológiai megkülönböztető jegyeket is beleértve, bármely jegyek oppozíciója értékhordozó lehet. Az alsóbb nyelvi szinteket figyelmen kívül hagyva, hadd utaljunk most olyan szintaktikai-szemantikai megkülönböztető jegyek oppozíciójára, melyeket a költészet különös előszeretettel használ fel értékszembesítés hordozójaként. Ilyen pl. a [jelen : nem jelen], illetve az utóbbin belül a [múlt : jövő] jegyek szembeállítása, melyre alapozva a költők jól definiálható tartalmi jegyekkel rendelkező versmodellt is hoznak létre, az ún. időszembesítőt. (Részletesen erről: Németh G. Béla, Még, már, most [József Attila egy kései verstípusáról]: Mű és személyiség. Budapest, 1970, 671 — 699.) Ugyanígy PL a I Afofyamatos] vs' [-lolyímafos ] 1еёУек ellentétére; konkrét megjelenési formában: a freezing (fagyó) és a frozen (megfagyott) oppozíciós pár gazdag konnotációs tartalmára építette egyik klasszikusan tömör versét Shelley. Természetesen a nyelvi rendszer bármely oppozíciója lehet a műalkotásbeli oppozíció alapja, akár úgy is, hogy annak egyes egységeibe (mikrostruktúráiba) behatolva hozzák létre a vers oppozícióhálóját. (Gondolok itt pl. József Attila síkváltásos, Hankiss Elemér által elemzett, ún. komplex képeire [Hankiss Elemér, József Attila komplex képei: A népdaltól az abszurd drámáig. Budapest, 1969, 9—40].) Műalkotás jellegű jelölés esetén tehát, mivel az alkotó-jelezőnek az üzenetet kiváltó értékhelyzetre (mintegy topicra) adott értékválaszát (mintegy