Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Szathmári István: A magyar stilisztika az utóbbi két évtizedben
30 és kvantitatív — módszerek felhasználásával eddig nem tapasztalt mélységben mutatja be József Attila költői stílusát. — Igen jelentős kezdeménynek tarthatjuk továbbá Szabolcsi MiKLÓsnak „A verselemzés kérdéseihez” (Bp„ 1968.) című munkáját, amelyben — József Attila Eszmélet című költeményét boncolgatva elsőként alkalmaz többfajta verselemző módszert. Mindenekelőtt „szembesíti”, illetőleg egymás mellé helyezi a hagyományos genetikus jellegű és a modern (leíró, műközpontú és egzakt) megközelítsémódoknak szinte valamennyi eljárását, fogását. Ha az „egybeolvasztás” nem mondható is teljesen sikerültnek, véleményem szerint az itt alkalmazott módszer föltétien a jövő útját jelzi. Csak összefoglalóan utalok a több efféle kötetre, a verselemzésekre, a mind több stiláris vonásokat tartalmazó irodalomtörténeti és költői-írói monográfiákra (az egyéni stílussal, költők és írók egy-egy vagy több művének elemzésével foglalkozó cikkek, dolgozatok felsorolásszerűen is hét és fél lapot tesznek ki Fábián Pál szemléjében; 1. ott: MNy. LXY, 490—7), külön is kiemelve Király István, Szauder József, Németh G. Béla szép elemzéseit, amelyek egyszerre hagyományosak és modernek, de mindig tanulságosak, mert a művek mélyére tudnak hatolni. Itt említem meg a Magyar Tudományos Akadémia által irodalmárokból, nyelvészekből és más szakemberekből 1968-ban létrehozott Stilisztikai és Verstani Munkabizottság igen hasznos tevékenységét (vö. ItK. LXX1I, 126 — 7). Erről máris két jellegzetes kötet, az 1968-i verselemző és az 1970-i novellaelemző vitaülésnek az anyaga tanúskodik (Formateremtő elvek a költői alkotásban. Bp., 1971. és A novellaelemzés új módszerei. Bp., 1971., mindkettőt szerkesztette: Hankiss Elemér). Ez a két munka — továbbá a Kritikában, az Irodalomtörténetben, a Nyelvőrben és egyebütt megjelent számos dolgozat, elmefuttatás — világosan mutatja stilisztikánknak, műelemzésirodalmunknak több irányú föltétien gazdagodását, de a terminológiai, módszerbeli stb. bizonytalanságot, nem egy ponton a kidolgozatlanságot, elhamarkodottságot is, vagyis a jelent és a jövő teendőit egyaránt, mind elméleti, mind gyakorlati síkon. — A munkabizottság, mintegy a Kritika hasábjain és egyebütt néhány évvel ezelőtt zajló „korstílus—irodalmi irányzat”-vita folytatásaként, ,,Van-e stílusa a XX. századnak ?” címen, a korstílus problematikájáról is rendezett egy egész napos megbeszélést. Bizony van ezen a területen szintén bőséggel összeegyeztetni és kidolgozni való! Egyébként e tekintetben rendkívül hasznosak a Gondolat kiadó ,,izmus”-kötetei legfeljebb arra kellene gondolnunk, hogy a kvantitatív stilisztika segítségével (akár gépi eszközöket felhasználva) az egyes korstílusokra jellemző stiláris jelenségeket is felsorakoztassuk — természetesen az arányok feltüntetésével, és hogy ezzel még konkrétabbá, egzaktabbá tegyük korstílusleírásainkat, illetőleg a korstílusok összemosódását, együtt jelentkezését. Talán ide kívánkozik még az is, hogy nagyon kevés és szervezetlen nálunk a stílustörténeti kutatás (vö. MNy. LXV, 487 — 8), — nem feledkezve meg persze Szabó Zoltán bátor és eredményes vállalkozásáról, a „Kis magyar stílustörténet”-ről (Bukarest, 1970.). d) Előbbre léptünk viszont abban a vonatkozásban, hogy a stilisztikai szemlélet, a stilisztikai jelenségekre való utalás stb. a korábbinál jóval nagyobb mértékben jellemző a stilisztikával érintkező diszciplínákra. — Az akadémiai leíró nyelvtan és az efféle egyetemi tankönyv; az irodalmi nyelv, továbbá a nyelvművelés elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó munkák telve vannak