Imre Samu - Szathmári István - Szűts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek 2. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szeged, 1972. augusztus 22-25. - Nyelvtudományi értekezések 83. (Budapest, 1974)
Török Gábor: Az igefüggvények stilisztikájához
633 „Ha féltem is, a helyemet megálltam — születtem, elvegyültem és kiváltam.” Mellőzöm itt a születtem igekötőtlenségének stilisztikai problémáit (erre vö. Török Gábor: Nyr. XCIII, 74 — 83). Számunkra a sorozat másik két igéje érdekes. Az elvegyül igének a kiegészítőszerkezete: valami vagy valaki; valamibe vagy valakik közt, illetve valahol, valamiben (lokatívuszi és latívuszi határozó egyaránt kiegészítheti ezt az igét). A kiválik az alanyon kívül főleg ablatívuszi határozókat vonz (valamióőZ, valahonnan). A „Kész a leltár” erősen i g é s vers. Tizennyolc sorára huszonhat ige és egy igenév jut (0,67 sorra egy ige vagy igenév). Ez jóval magasabb gyakoriság, mint amelyet József Attila lírai életművének különféle szakaszain átlagosan kimutathatunk (1. Török Gábor, A líra: logika” 111). A huszonnyolc tagmondatból tizenötnek az alanya a bővítetlen (nem értelmezett) én, kilencnek névmási vagy általános alanya van (szintén bővítetlenül), és csak négynek tartalmas, de szintén bővítetlen névszó (Asszony, kedve, leltár, más). A folyamatokat és a folyamatok körülményeit hangsúlyozza ez az alkotás. Idézetünk elemzésében az sem lényegtelen, hogy az igék eloszlása nem egyenletes. Az eszmélkedő négy bevezető sor négy, az összegező négy sor öt igéjével szemben az életleltár tíz sora tizenhét igét és egy igenevet tartalmaz. Még e mozgalmasságával sodró törzsrészből is kiemelkedik szemelvényünk. „Születtem, elvegyültem és kiváltam”: dialektikusán összetartozó ellentéteket fog össze ez a sor. Hogyan lehetett volna úgy megadni a határozói kiegészítőket, hogy a beilleszkedés és elkülönülés minden szintje bennemaradjon a versben? A társadalom, a nép, az osztály, a réteg, a csoport és a család egyaránt? Szinte megoldhatatlan fogalmazási feladat; s ha mégis sikerül megoldani, nem lesz-e szegényebb a költemény például a kiváltam-nak itt, az adott helyen nem a legfontosabb, de kétségtelenül meglevő ’kitűntem’, ’kiemelkedtem’ másod jelentésével ? És ha még ezt is sikerült volna — kétségtelenül sokkal terjengősebben — kifejtett formában belesajtolni a lírai szövegbe, rádöbbenünk, hogy igepárunknak további jelentéseire is számítanunk kell. Az ÉrtSz.ban az elvegyül 1. jelentése: ’< valamely anyag> egy másikban egyenletesen eloszlik, elkeveredik’; a kiválik 3. jelentése: ’<anyag> valamely keverékből vagy másik anyagból mint annak része elkülönül’. Ezeknek a jelentéseknek a révén a versbeli közösségbe illeszkedés és egyéniséggé elkülönülés egyetemes dialektikus folyamatok rendjébe kapcsolódik: a növényi világ asszimilációjának és disszimilációjának a vegytani szintézisnek és lebomlásnak, a fizikai vonzásnak és taszításnak s általában az azonosság és különbség egymásba csapásának a rendjébe. A két igében a lírai ént a keveredő és szétváló anyaggal azonosító egyszerű metaforák is rejlenek. Mi maradna belőlük vagy a felsőbb háttérjelentésekből bármely brilliáns kiegészítőpár beékelésével ? Mint már jeleztem: a nyelvi zökkenőt, az igefüggvények csonkaságát mesterien palástolja az igék sorozatossága. A születtem egyszerűbb igefüggvénye mintegy átsugárzódik szomszédjaira, s ezek egymás közt is kibékülnek, hiszen az ellentétes — latívuszi és ablatívuszi jellegű — kiegészítőszükségletük találkozik azon a ponton, hogy mindkettőt lokatívuszi kiegészítővel cserélhetjük föl. Ez az eljárásmód nem József Attila magántulajdona. Idézhetném Vörösmartyt (Országháza), Adyt (Lovatlan szent György), Kassákot (Karmester esti világításban) is. S idézhetném József Attila Hazám-sorozatának 3. szonettjét is.