Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
De ehhez sokunk munkájára van szükség. S hogy igazi nagyságát felmutassuk, a kritikust, a gondolkodót is (amely ugyan alatta marad a költőnek) meg kell ismernünk ; Akadémiánknak is be kell hoznia mulasztását, a három év óta hiába várt prózai munkái kritikai kiadásának a megjelentetését. És végezetül: érvényes-e Móricz Zsigmond és József Attila viszonylatában a tétel, hogy a líra : reprezentatív nemzeti műfaj ? A probléma, amelyet Révai József fogalmazott meg, így hangzik : Magyarországon »a líra volt a reprezentatív magyar műfaj, mely a magyar társadalmi és történelmi valóságot, a nemzeti élet fő kérdéseit a legadekvátabban, a legmaradéktalanabbul tudta kifejezni.« (Irodalmi tanulmányok. 202.) A kérdés lényege természetesen az, hogy mindebben polgári fejlődésünk megkésettsége, felemássága, nemzeti elnyomatásunk fejeződik ki, olyan kuszák, bonyolultak nálunk a társadalmi ellentétek, hogy az epika segítségével nem (amely szinte megköveteli az objektív nézőpontot) csupán a líra szubjektív formájában foghatók egységbe valóban adekvátan. Arra a kérdésre tehát, leegyszerűsödtek-e a két világháború közt hazánk társadalmi viszonyai? — határozott nemmel kell felelnünk. A polgári demokratikus és a szocialista forradalom feladatai egyaránt megoldatlanok, a parasztság és a nagybirtok ellentéte egyfelől, másrészt a burzsoázia és proletáriátus ellentéte ugyan leegyszerűsödik, anélkül azonban, hogy a két dolgozó osztály társadalmi harcában találkozhatnék. Emellett keletkezik egy másik, sajátos ellentét : a nép, és bizonyos mértékig a baloldali polgárság és a nemzetvesztő fasiszta és Hitler-barát uralkodó osztály ellentéte, amely persze világosan megint nem tudatosul még az értelmiség körében sem. Mindezekhez még hozzájárul, hogy az ellenforradalmi uralkodó osztály a saját osztályérdekének védelmére már a fasizmus előtt mélyen a köztudatba plántálja a fajelméletet, amely nem egy becsületes, jószándékú írónk tisztánlátását megzavarja. Mindezek figyelembevételével úgy találom, hogy a líra vezető szerepe megmarad a két világháború között is. Ezeket az ellentéteket József Attila lírája valóban adekvátan, gondolatilag igen magas fokon fejezi ki. Móricz epikája — legalábbis szerintem — ezt a gondolati szintet nem éri el. Elsősorban nem azért, mert paraszti demokratizmusánál fogva lényegében csak igen perifériálisán ábrázolja a burzsoázia és proletáriátus ellentétét, hanem mert a fasizálódást lényegében nem vette észre. Móricz természetesen műfajánál fogva is inkább sokrétűbben mutatja be az uralkodó osztály parazitává válását, s a forradalomhoz vezető útkeresést, műveinek gondolati csúcsát mégis végeredményül