Köpeczi Béla - Sőtér István (szerk.): Eszmei és irodalmi találkozások. Tanulmányok a magyar-francia irodalmi kapcsolatok történetéből (Budapest, 1970)
Eszmei és művészi találkozások a 20. században
Faludy György fordításai tették ismertté.) Egy a korábbinál vadabb, szexuálisabb, kalandosabb, egzotikusabb Villon ez, — színesebb, díszítettebb, fülledtebb, rikítóbb lesz költészete is, — a 20-as évek vége német értelmiségének előképe. A fiatal párizsi diák mindezeknél talán igazibb, valódibb, hitelesebb Villont fedez fel a maga számára, — fordítja, költészetébe iktatja, felszívja. Mindenekelőtt a magatartását. Saját előképét látja benne, — a magányos, családból kiesett, mégis szeretetre vágyó fiatalembert, a tudásszomjas, de szegény diákot, a tisztaságra vágyót és anyja után sóvárgót. A fiatal József Attilában már ott volt a világgal való hetyke szembenállás, a „villámok szeretője”, az „én, József Attila itt vagyok” attitűd — s ez oly közös nemzedéke sok tagjával. — Ez a magatartás, amely hol kakukkmarcis szembenállással, hol anarchista kétségbeeséssel reagált a szegénységre, kilátástalanságra, a kor és rend kegyetlenségére, — a villoni magatartásban, a villoni költészetben lelte meg a maga előképét, mintáját. — József Attila bízvást magáénak érezhette Villon — pajzánságát, akasztófahumorát, — társadalmon kívüli lázadását, a derűs nyugalmú, sőt ironikus lázadás mintáját, példáját láthatta benne. Magatartásra, személyiségformálásra, lázadása formáinak kialakítására talált indítékot Villonnál. De még ennél is többet: mindennek költői formába öntésére kapott indítást. Éppen akkor kapott ilyen példát, amikor már-már úgy tűnt, hogy a szétesett világ elleni lázadás csak szétesett, amorf formában, laza asszociációkkal adható vissza, vagy csak a magyar szegénylegény dal átvett s belülről lazított eszközeivel. A villoni példa egyszerre jelentett lázadást és fegyelmet, harcot a társadalom ellen és bekapcsolódást egy tudós hagyományba. Nem véletlen, hogy a villoni feszes formák, a ballada, a Testamentum huitainje több változatban is felbukkan s továbbél József Attilánál: közvetlen áttétel, adaptálás formájában a Tőkehaszonballada típusú versekben, — a forma megtartva átalakításával a Vigasz típusú vallomásokban, — s a versmagatartás elemeinek megőrzésével az Eszméletben. Mert nemcsak a villoni közvetlen balladaforma, illetőleg refrének, rímképletek átvételéről van szó, — arról is, hogy a villoni verstechnika apró, alig észrevehető belső fogásai, sajátos jellegzetességei váltak a József Attila-i mű szerves részévé. Az „apró képek” technikája, a belső ellentétezés, vallomás és objektív leírás sajátos feszültségű egysége, — vagy az érett József Attila-i költészet rímtechnikája — sokban merített 426