Láng István (szerk.): Környezet- és természetvédelmi lexikon I. A-K (Budapest, 2002)
E
elérhető legjobb technika: BAT életciklus: eredeti értelmében a biológiában azonos jelentésű a nemzedékváltakozással. Ma a kifejezés kettős értelmű: 1. egyedfejlődési ciklus, az egyes egyedek teljes élettartama alatt lejátszódó folyamatok összessége. - 2. főleg a növénytanban az egyes fajok különféle szaporodási formálnak váltakozása. - 3. a köznyelv a termékek „életútjára”, gyártástól a hulladékká válásig értelemben is használja, életciklus-felmérés: termékek életciklus-felmérése Életfa Környezetvédő Szövetség, KÖSZ: 1989-ben alakult szervezet. Célja, hogy átfogó keretet biztosítson a kv.-i törekvéseknek, összefogást teremtve ösztönözzön arra, hogy a megalapozott felismeréseket következetes cselekvés kövesse. Tagjai fellépnek a problémák tényekkel megalapozott szakszerű megértése érdekében. Támogatják mindazokat a törekvéseket, amelyek elősegítik a kv.-i nevelés javítását, és az épített, valamint a természeti környezettel kapcsolatos pozitív értékrend kialakulását. E cél szerinti országos tevékenységük a tud., a kutatás, a nevelés, a kultúra, az oktatás, az ismeretterjesztés, a műemlékvédelem, a tvl., az állatvédelem. Mindez a kv. körében a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányul. Jelentősebb tevékenységeik: kistó-projekt, környezeti szemléletformálás, nevelés, Zöld Telefon Információs Szolgálat. Az - 1994-ben házigazdája volt az -»ОГ-nak (Országos Találkozó), 1995-ben az Országos Kv.-i Ifjúsági Találkozónak. A szövetség híres személyisége Sándor András író volt. Kiadványai jelentek meg az erdőgazdálkodás, a napenergiahasznosítás, a biogazdálkodás témakörében. Rendszeres periodikája: Zöld Hangok. életforma: a növényeknél az a forma, melyben a növény vegetatív teste alkalmazkodik a környezetéhez. Egyes ~knak a növénytakaróban való tömeges előfordulása értékes információt nyújt az életfeltételekről (^életformaspektrum). A virágos növényekre számos rendszert állítottak fel, ezek közül a dán Ch. Raunkiaer által kidolgozott (1905) vált ált.-an elfogadottá. Ez az -rendszer az éghajlathoz, elsősorban a hőmérséklethez és a csapadékhoz való alkalmazkodást veszi figyelembe. A Raunkiaer-féle rendszer a megújuló rügyek helyzetére és a kedvezőtlen (száraz V. fagyos) időszak átvészelésének módjára alapozott. Fő csoportjai: fanerofitonok (Ph), amelyeknek rügyei a többéves törzs hajtásvégein szabadon helyezkednek el; kamefitonok (Ch), amelyek a kedvezőtlen időszakot a talajfelszínhez közeli (20-25 cm) légrétegben elhelyezkedő 259 hajtásokkal vészelik át; hemikriptofitonok (H), amelyeknek az áttelelő rügyei közvetlenül a talajfelszínen vannak; kriptofitonok (Kr), amelyeknek áttelelő szervei a talajban „rejtve” helyezkednek el hagyma, hagymagumó, rizóma formájában; terofitonok (Th), amelyek egyévesek, és a kedvezőtlen periódust mag formájában vészelik át; hemiterofitonok (H), amelyek kétévesek, és az áttelelő szerv az első évben a hajtás, a másodikban a mag; epifitonok (E), amelyek más növényeken, a magasban helyezkednek el. Az életformák kialakulásában a környezethez való adaptáción kívül jelentős szerepe van az egyes taxonómiai csoportok genetikai adottságainak is. Az -knak jelentős szerepük van a növénytársulások térbeli szerkezetének kialakításában: a növényzeti szinteket nagyjából azonos — jú növények alkotják. életformaspektrum, ökológiai spektrum: egy tér. -^flórájában v. egy -»növénytársulásban jelen lévő fajok -»életformáinak százalékos megoszlása. Az - alkalmas a különböző éghajlati övékben élő flórák és társulások jellemzésére és összehasonlítására: a meleg, csapadékos trópusokon uralkodnak a fanerofitonok, a tűlevelű és lombhullató erdőkben a hemikriptofitonok, félsivatagokban, sivatagokban a terofitonok, tundrán és magashg.-ekben a kamefitonok. Hazánk átmeneti klímájára jellemző a hemikriptofitonok csoportja. Az -ok nem csak a nagyklíma hatását tükrözik, hanem a mikroklimatikus, edafikus (pl. talajsajátságok) és antropogén (erdőirtás, taposás, legeltetés) hatásokat is. élet jelei, élet jellemzői: az élőanyag attribútumai. Az élő(lény) az egyensúlyi állapottól távoli, nyitott, önszabályozó rendszer. Az élő szervezetek ált. a környezetükből anyagokat vesznek fel és oda le is adnak (pl. anyagcsereanyagáramlás, táplálkozás-kiválasztás, gázfelvétel—leadás); növekednek, fejlődnek, mozognak, szaporodnak, ingerekre válaszolnak, a környezetükhöz alkalmazkodnak. Részesei az élővilág evolúciójának. Maturana: „Az élő rendszerek megismerő rendszerek, és az élet mint folyamat a megismerés folyamata.” életképes erdőgazdálkodás, tartamos erdőgazdálkodás: az erdőben történő olyan beavatkozások összessége, amelyek figyelembe veszik (nem sértik) más földhasználati módok és a jövő nemzedékek érdekeit. Ezt korábban kizárólag v. nagyrészt a fahozamra, a fakitermelések mennyiségére vonatkoztatták, vagyis ha az erdőből egy bizonyos időszak (pl. egy év) alatt nem termeltek ki nagyobb mennyiségű fatömeget, mint amennyi azon a ter.-en ugyanannyi idő alatt létrejött, az erdőgazdálkodást tartamosnak tekintették. Napjainkban a fahozamon kívül figyelembe kell venni az erdei melléktermékek (vadgyümölcsök, gomba, kő, díszítőanyag, gyógynövény, gyanta, mag, vad, hal stb.) gyűjtésének, valamint az erdő nem anyagi jellegű (turisztikai, sportolási, egészségügyi, üdülési, szabadidőeltöltési, esztétikai, talajvédelmi, honvédelmi, vadvédelmi, vízháztartást szabályozó, árvízvédelmi, településvédelmi, tájvédelmi, mütárgyvédelmi, levegővédelmi, tvl.-i és egyéb kv.-i) szolgáltatásainak folyamatosságát, a lakosság ezirányú igényeinek kielégítését is. A tartamos erdőgazdálkodás három alapvető mutatója és előfeltétele a tér., az élőfakészlet és az (évi) fatömeg-gyarapodás (átlagnövedék), amelyek egyike sem csökkenhet. A hozadékot, vagyis az erdő szolgáltatásait nem elegendő csak rövidebb időszakokra biztosítani, azokat állandóan fenn kell tartani. Ebből következik, hogy a tartamosság kisebb kiterjedésű erdőter.-eken betarthatatlan követelmény, azt csak nagyobb kiterjedésű erdőtömbökben (hazánkban több ezer v. inkább több tízezer ha-on) lehet elvárni. Mo. (jelenlegi) tér.-ét a legutolsó jégkorszak után 70%-ban boríthatta erdő, ami a honfoglalás idejére 40% körülire (3700 ezer ha-ra) csökkent. Ezt követően a jobbágyfelszabadításig eltelt 950 esztendő alatt évi átlagban ezer ha erdőt irtottak ki, ennek következtében az erdőter. 2700 ezer ha-ra (29%-kal) csökkent. Ez időszak alatt még nem beszélhetünk sem erdőgazdálkodásról, sem rablógazdálkodásról. Az életképes erdőgazdálkodás