László Zsigmond: Költészet és zeneiség. Prozódiai tanulmányok (Budapest, 1985)

József Attila rímvilága

József Attila rímvilága A rím varázsa1 című kísérletem hat költészetben cserkészve kutatta a rím jelen­ségvilágát, törvényeit és törvényszegéseit; az egyes költők és költemények csak bizonyító vagy cáfoló érvek szerepét töltötték be. Utólag merült fel bennem a kérdés, vajon helytállnak-e megállapításaim, ha egyes, kiemelkedő költőegyéniségek rímvilágában tekintek szét. A szuverénül körülhatárolt költőegyéniségben érvénye marad-e az általános megállapításoknak, hiszen a tanulmányomban nagy bőségben fellépő igazoló példák jórészt csak meghatározott részjelenségek tanúiként lépnek fel. Két költőt idéztem meg ilyenképpen, Petőfit és Goethét, Ígéretes eredménnyel. A XVIII. és XIX. század nagyjai után most századunk költőjének, József Attilának rímvilágát fognám vallatóra; milyen arcéllel jelentkeznek költészetében a klassziku­soknál szemre vett jelenségek? Első találkozásom annak a jelenségnek kapcsán merült fel, melyet „tiszta asszonáncnak” neveznek. Az asszonánc elméletét, (mint gazdag példatárát is) Arany Jánosnak köszönjük: Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa... (Arany János: Vojtina ars poétikája) „Tisztának” akkor jelölöm az asszonáncot, ha, mondhatnám, nem a „való” összecsengés, csak annak illúziókeltő „mása” lép fel, a tiszta rím azonosság­monotóniáját a rokonhangzás variációs hatása színesíti, gazdagítja: mássá — varázsa. A válfaj mesterpéldák sokaságával jelenik meg József Attila költészetében. Én a széken, az a földön és a Föld a Nap alatt, a naprendszer meg a börtön csillagzatokkal halad. — mindenség a semmiségbe, mint fordítva, bennem épp e gondolat. (Költőnk és kora) 1 László Zsigmondi A rím varázsa. Bp. 1972. 517 1. 271

Next