Lőrincze Lajos: Nyelvőrségen (Budapest, 1968)
XVI. A mesterek példája
De József Attilával is bizonyíthatják a valódi és igaz, igazi szók rokon jelentését. Olvassuk csak el például a Névnapi dicséret egyik versszakát: Nem dicsérhetem én termetedet sehogy. Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel — márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él. Benned vér dübörög, piros. Ebben a sorban: márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él — a nem igaz szókapcsolatot —- ha egyéb, ritmikai akadályai nem volnának, teljes mértékben lehetne a nem valódi szókapcsolattal is helyettesíteni. Idézhetünk tőle olyan költeményt is, amelyben a valódi hangsúlyozottan az igazi-1 jelenti. Az Ars poetica ugyancsak sokszor emlegetett versszakára gondolok: Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. A valódi világ itt a koholt képekkel, a hamis illúziókkal, tehát a nem igazi-yal áll szemben. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a valódi és igazi nemcsak a köznyelvben, hanem a költői, írói nyelvben is rokon értelmű szavak. S nem állnak egymástól távol — általában — József Attila szóhasználatában sem. A kérdéses sor: „az igazat mondd, ne csak a valódit” —- mégis nemcsak hogy érthető, világos, hanem költői szépségű és egyben filozófiai mélységű fogalmazás. A valódi szónak itt más a jelentése, mint általában megszoktuk. Ahogy másként látunk, másként értelmezünk egy-egy tárgyat is, ha nem önmagában, hanem egy másikkal összehasonlítva, szembeállítva szemléljük, ha megváltoztatjuk arányait, esetleg más megvilágításba helyezzük. Itt az egyik oldalon áll a vaskos, földi való, a valódi, amely előttünk van, amelyet látunk, de amely sokszor félrevezet bennünket, a másik oldalon áll a lényeget tartalmazó, salakjától megtisztított igaz. így más, így több az igaz József Attilánál, mint a valódi. De nemcsak nála. Egy másik klasszikusunk, Arany János ugyancsak a vak5-ról és az igaz-ról beszél Vojtina Ars poétikájában, ha nem 28 Nyelvőrségen 433