Madzsar József: Madzsar József válogatott írásai (Budapest, 1967)
15. A Társadalmi Szemle szerkesztője
tükröződött benne. Maga Sándor Pál is „szektás mozgalmárok közhangulatáról” ír. Sándor Pál visszaemlékezése szerint a cikk megíratásának személyi motívumai voltak: „Madzsar az egyenes eltávolítás helyett az elidegenítés módszerét választotta.” Madzsartól távol állott az, hogy érzelmi indítékoknak szabad utat engedjen cselekedeteinél. Antal János, a maga nyers modorában nem egyszer bírálta őt, mint Haraszti Sándor elmondja, Madzsart hihetetlen önuralma ilyenkor soha nem hagyta cserben.47® Hogy e kérdésben tovább jussunk, fel kell vetnünk, milyen volt Madzsar József viszonya József Attilához? Senki nem tagadja ma már József Attila zseni voltát, de ugyanakkor köztudott a kortársak előtt az is, hogy „nehéz” természete volt. A Sándor Pál által említett akadékoskodó kérdések a Madzsar-szemináriumot zavarhatták. De alapvetően nem zavarták meg a két ember viszonyát. Vértes György, aki hosszú időn át József Attilával együtt hallgatója volt ennek a szemináriumnak, így ír: „Madzsar József valóban »szelíd lelkületű« volt. Remekül tudott bánni munkásokkal, értelmiségiekkel. Rajongtunk érte. Minden kérdésnek örült a szemináriumunkon, minden ellenvetésre részletesen reagált, és ha kellett, órákig magyarázott vagy vitázott. Különösen a mi szemináriumunkon, amelyen József Attila is résztvett, nem az anyag volt a fontos, hanem a gondolkodásra való megtanítás, a dialektikus szemlélet elsajátítása.”477 Tehát Madzsar türelmes volt és mestere a tanításnak, tudott bánni az emberekkel, nem volt ingerült, ha ellentmondtak neki. A század elejétől nevelte és tanította a munkásokat és értelmiségieket. Elismerte József Attila tehetségét, és József Attila is ragaszkodott hozzá. Hogy jelenhetett meg az az ominózus cikk mégis az általa szerkesztett folyóiratban? Ha a személyeskedést kikapcsoljuk, alighanem Sándor Pálnak van igaza a „szektás közhangulatot” illetően. Kétségtelen, hogy ez a cikk hozzájárult ahhoz, hogy a Párt és József Attila között a viszony megromlott. De nem ez volt a kiindulópont. Madzsar véleményének formálásában döntőnek mindig a közösség ügyét tekintette. Simainé Madzsar Lili írja levelében: „...tudok róla, hogy József Attila többször járt nálunk Apám lapalapítási terveivel kapcsolatban. Azt is tudom, hogy Apám sokszor említette, hogy az akkori progresszív magyar irodalom legtehetségesebb tagjai közül kettő, Nagy Lajos és József Attila milyen összeférhetetlenek és mennyire megnehezítik az összmunkát.”478 Valószínű, hogy itt a József Attila által szerkesztett Valóságról is szó lehetett, amelyre Vértes György is utal: „1932 júniusában jelent meg a Valóság. József Attila volt a szerkesztő. Természetesen ezzel a lapindítással is Madzsar József foglalkozott a KMP megbízásából, Madzsarnak volt osztatlan tekintélye és körültekintő gyakorlati érzéke, ami főleg egy legálisnak tervezett lapnál fontos volt.”479 Ezek a „lapalapítási kísérletek” körüli nézeteltérések lényegbevágóbbak, mint az előzőek, hiszen ezek akadályozták „az összmunkát”. Ily módon József Attilának a Pártból való soha be nem bizonyított kizárását nem lehet egyedül a Pákozdy-féle kritikával kapcsolatba hozni. A Társadalmi Szemle igen népszerű volt a dolgozók körében. Az akkori időkben igen magas példányszámot jelentő 3500, majd 5000 példányban nyomták, szerte 94