Markovits Györgyi: A magyar írók harca a cenzúra ellen (1919-1944) - Irodalomtörténeti füzetek 111. (Budapest, 1985)

Cenzurális viszonyok a harmincas években (1929-1938)

szabadulásig ismeretlen maradt a szélesebb tömegek előtt.5 5 S bár a költő büntetését felfüggesztették, már néhány nappal az előtt, 1933. március 22-én elkészült a vádirat ellene a Lebukott című költemény „lediktálásáért”. Az első és a másodfokú bíróság fel­mentő ítéletet hozott, a kúria azonban ezúttal is izgatás vétségében mondta ki bűnösnek József Attilát 1934. május 16-án, és 50 pengő pénzbüntetésre ítélte. Még előzőleg, az 1933-as kommunista per tárgyalásán a „bűnjelet” az egyik detektív felolvasta a hallgatóság előtt. A Lebukott első" ízben az ÚT-ban jelent meg, szerzői név nélkül és az utolsó versszak elhagyásával, azt a cenzor törölte, majd kéziratban terjedt a Vörös Segély agitációs verseként. 1933 tava­szán került a rendőrség kezébe, Kulcsár Imre orvos letartóztatása­kor.56 József Attila utolsó tiltott versének esete közismert: 1937. január 13-án, amikor Thomas Mann a Magyar Színházban előadást tartott, a köszöntésére született, az emberség nevében szóló, a fasiszta szörnyállamok iszonyatát felidéző költemény elmondását az államrendészeti osztály megakadályozta. 1931 tavaszán perbe fogták Radnóti Miklóst Ujmódi pásztorok éneke című kötete miatt. A Fiatal Magyarország szerkesztője, József Attila és Radnóti barátja, Demjén József adta ki a kötetet 500 példányban. A rendőrség 400 példányt azonnal elkobozott. A kötet több versét inkriminálták, de különösen az Arcképet. A vád vallásgyalázás volt. Még az év végén megszületett az ítélet: nyolc napi fogház. A védő kérte Kosztolányi Dezső és Sik Sándor szak­értőként való meghallgatását, azonban a törvényszék ehhez nem járult hozzá. Az akkor szegedi egyetemi hallgató Radnótit tanára, Sik Sándor levélben védte, így a fellebbezés után, 1932 májusában felfüggesztették az ítélet végrehajtását.5 7 A hatósági gyanú haláláig kísérte a költőt. Az 1934. évi Vörös Könyv részletesen taglalta verseit: 55Rejtő István: József Attila perei. - It 1952. 3-4. sz.; József Attila perei. — Párttört. Közi. 1958. 1. sz. 5 6 Farkas Sándor: József Attila és a párt. - Párttört. Közi. 1964. 1. sz. 5 7 Radnóti Miklós pere. FI. Főügy. ir. 1931. 7 7 Markovits 97

Next