Molnár Erik: Válogatott tanulmányok (Budapest, 1969)
A nemzeti kérdés
hazát persze a bárók és nemesek is könnyen eltagadták, hasonlóan a francia rendi monarchia feudálisaihoz. A XIV. század elejének tartományurai az ország, vagyis a feudális nemzet érdekétől független politikát folytattak, a Jagelló-korszak bárói a német terjeszkedés szálláscsinálói voltak, a török hódítás korában nem egy magyar nemes ment át a törökhöz renegátként. Az uralkodó osztály az a közösség, amely a XIII— XIV. századtól mint magyar nemzet jelent meg — nemzetiségi szempontból kezdettől fogva vegyes összetételű volt. Az államalakítás idejében magyar, szláv, német elemekből keletkezett, amelyekhez utóbb horvát eredetű rétegek csatlakoztak. Az egész középkor folyamán mindegyre kiegészült külföldi jövevényekkel és a belföldi nemzetiségekből, szlovákokból, románokból felemelkedett elemekkel. Az uralkodó osztályt összetartó kapocs nem az etnikai eredet vágj’ jelleg, hanem az osztálykiváltságok közös birtoklása volt. A feudális „magyar nemzet” éppúgy soknemzetiségű volt, mint az ország dolgozó népe, lényegében különbözik tehát az egynyelvű polgári nemzettől. Zrínyi Miklós, a feudális magyar nemzeti törekvések legkitűnőbb képviselője a XVII. században, nemcsak magyar, hanem horvát is volt. Ugyanakkor a magyar nemesség zömében nemzetiségi szempontból mindig magyar és magyar nyelvű volt, s már a XIII. századtól kezdve, de még inkább a XV. századtól közös, szittya-hun eredetére hivatkozott. Azok az idegen nemzetiségű elemek, amelyek a magyar nemesség osztálykiváltságainak részeseivé lettek, részben elmagyarosodtak, részben kétnyelvűvé váltak. Hunyadi Mátyás, aki apai ágon román, anyai ágon délszláv eredetű volt, a német III. Frigyest, ,,a magyar fajta és a magyar nyelv ellenségének” nyilvánította. Ez magyar nemesi nacionalizmus volt, amely a nemesi Magyarország hatalmának kiterjedésére törekedett. De a nemesek osztálykiváltságait az sem csorbította, ha idegen nemzetiségüket és nyelvüket megtartották. A döntő határvonal, amely az uralkodó osztályt a kizsákmányolt osztályoktól elválasztotta, nem az előbbi etnikai egysége, nem az etnikai rétegződés volt, hanem az osztálykiváltságok birtoklása. A dolgozó népet ugyancsak nemzetiségre való tekintet nélkül olvasztotta egységbe közös osztályhelyzete. Nem tudunk arról, hogy a magyar, szlovák, román és egyéb nemzetiségű jobbágyok között harcok dúltak volna. Azt viszont tudjuk, hogy a román jobbágyok együtt küzdöttek a magyarokkal 1437- ben és 1514-ben, a nemesség magyar és román nemzetiségű tagjai ellen. Kétségtelen azonban, hogy voltak esetek, amikor a szemben álló osztályok együtt harcoltak az idegen hódítók ellen. A Mohács előtti időben ennek kiemelkedő példái azok a harcok, amelyek Hunyadi János vezetésével folytak a törökök ellen. Ezek nem az etnikai értelemben vett magyarság osztályainak közös harcai voltak, hanem az általános helyzetnek megfelelően, a magyar nemesi vezetés alatt álló soknemzetiségű magyar társadalom osztályainak közös küzdelmei. Hunyadi 1442. évi erdélyi hadjáratban magyar és román parasztok vettek részt, és az 1456. évi nándorfehérvári ütközetben sem csak magyar parasztok harcoltak. Ezekben a harcokban az urakat és a parasztokat más célok, más érdekek vezették. Az urak kizsákmányoló uralmukat védték a törököktől, amelyet saját parasztjaikon gyakoroltak. A parasztok azt az életlehetőséget védelmezték, amelyet számukra a feudális kizsákmányolás meghagyott, s amelyet a gyújtogató, rabló, a 395