Pach Zsigmond Pál: Magyarország története 3/1. 1526-1686 - Magyarország története, Tíz kötetben 3/1. (Budapest, 1985)
1. kötet - Első rész: Magyarország története 1626-1608 - V. fejezet: Péter Katalin: A reformáció és a művelődés a 16. században
490 ÉRTÉKELÉSEK AZ ORSZÁG HELYZETÉRŐL második, úgy válik Luthernál mind kifejezettebben V. Károly Istentől nyert tisztévé a védelem megszervezése. 1529 után a reformáció egyes árnyalatai, különböző képviselői aszerint foglalnak állást a török történelmi szerepéről, hogy valóságos fenyegetését mennyire ítélik reálisnak. Luther hatása tehát 1529-től kezdődően már éppen nem a török passzív tűrését, hanem a törökkel szemben harcias álláspont megfogalmazását jelentené. Sőt, még a császár fivérének személyében Magyarországon megjelenő Habsburg-uralom érzelmi támogatását is eredményezhetné. A reformáció ideológiája azonban Magyarországon nem mutat ilyen természetű változást. Maga a protestantizmus ugyan egy nagyon rövid időre mintha megbékélne az uralkodóházzal; I. Miksa főhercegsége alatt, majd uralma elején észlelhetők ilyen tünetek. Az első, ma nyomtatásban ismert protestáns prédikációk például 1558-ban neki ajánlottan jelennek meg. A közeledés jelei mögött azonban távolról sem ideológia munkál, hanem Miksának a kortársak előtt közismert reformációs hajlamai. Az 1550-es esztendők táján voltak olyan várakozások Európa-szerte, hogy a Habsburg-ház osztrák ága Miksával a protestantizmushoz csatlakozik. Nagyhatalmi szempontok miatt aztán ez a fordulat elmaradt. A reformáció képviselői pedig Magyarországon éppen úgy, mint másutt, elfordultak Miksától. A törökkel szemben passzív és távolról sem Habsburg-párti történelemszemléletet tehát nem lehet Luther hatásának tulajdonítani. Mert éppen úgy a valóság igényei alakították, mint az ideológiákat általában. A török magyarországi megjelenését, az ország pusztulását valamilyen módon meg kell magyarázni. A rendkívül súlyos helyzetben az állásfoglalás égető. A kényszert a magyarországi reformátorok minden jel szerint felismerik, és megfelelnek neki. Mégpedig mindenki számára elfogadható magyarázatot dolgoznak ki. A „mi” bűneink büntetését hangsúlyozzák ugyan, de ebben az általánosításban nyilvánvalóan az elhárítás szándéka áll. A kollektív felelősséget személyes bűntudat nélkül magára veheti bárki. A török ellen ideológiai mozgósításra ezzel szemben nincsen szükség. Tőlünk távol, Nyugaton, ahol még dönteni lehet az ellenség ilyen vagy olyan megítéléséről, ott, ahol a védekezést a császár vagy megszervezi, vagy nem, de a török valóságosan nincs jelen, érdemes, sőt — a jövőt tekintve — talán szükséges is lelkesíteni. Magyarországon azonban semmi