Pais Dezső - Benkő Loránd (szerk.): Alak- és mondattani gyűjtelék - Nyelvtudományi értekezések 46. (Budapest, 1965)
Török Gábor: A költői mondat-összekapcsolás kérdéseihez
138 antitézise a logikailag igen nagy teljesítőképességűvé fejlődő kötőszavas mondatkapcsolás. Ezt a nagy teljesítőképességet emeli még magasabb szintre a művészi nyelvben újra jelentkező kötőszó nélküliség. Az új kötőszótlanság persze sohasem fog egészen általánossá válni. Az sem vitatható, hogy ez kifejezési mód a kötőszavas mondatkapcsolással szemben nagyobb feladatokat állít a megértés elé. Azonban ez nem jelentheti azt, hogy lemondunk róla. Használata nyilván nem korlátozható József Attilára. Többé-kevésbé minden költő fegyvertárában megvan.1 Amennyire én látom, mégis mintha terjedne a múlt század közepéhez viszonyítva. Fokozottan megtalálható a legerősebben intellektuális, leginkább gondolati nagy proletárköltőnk életművében. Helyesen írja egy fiatal kritikus József Attiláról: „lírája éppen abban különbözik az úgynevezett »érthető költészettől«, amennyiben a hétköznapi, differenciálatlan gondolkodás eltér a magasabbrendű, dialektikus szemlélettől. Ha egy egész népet akarunk bevezetni a dialektikus világnézet tanításaiba, nem mondhatunk le József Attiláról, a költőről, aki a maga eszközeivel ugyanezt fejezte ki.” (Fehér Ferenc: Új Hang 1955/4. 92—3.) Török Gábor 1 Érdemes megvizsgálni például Petőfi,,A nép nevében” című versét ilyen szempontból. Egyéb régi példák: Zlinszky: A magyar stilisztika útja 205.