Rétháti László: Talajvíz a mélyépítésben (Budapest, 1974)
Második rész. Gyakorlati feladatok megoldása
AVITUKI kezelésében levő kutakat 3 naponként észlelik, a hó 2., 5.,... 29. napján. Az Intézetben fellelhető törzslapokon fel van tüntetve a kút helye, a perem és a terep abszolút magassága, a kút hossza, telepítésének időpontja és a talajrétegződés. Az egyes leolvasások, havi KÖV-ek, az éves NV-ek és KV-ek stb. részben itt, részben a Vízrajzi Évkönyvekben találhatók meg. Az Alföldhöz képest Budapest elmaradt a figyelőhálózat kiépítése terén. A Csatornázási Művek 1937-38-ban kezdte a kutakat telepíteni. A pesti oldalon 25, a budai oldalon 22 kút észlelt, számuk később 38-ra ill. 28-ra nőtt. A kutak vízszintjét, a szulfáttartalmat és a pH-t kezdetben hetenként mérték, 1941-43 között havi 2-4 alkalommal, 1945-47 között már csak évi 3-8 alkalommal; 1948 és 1960 között havonta egyszer mérték, sajnálatos módon minden hónapban más-más napon. Jelenleg a kutaknak mintegy 50%-a — az eliszapolódás és egyéb okok miatt — használhatatlan, néhány kút észlelését a BME Vízgazdálkodási Tanszéke (a jelenlegi Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézet) vette át. A kutak jellemző adatait, idősoruk értékelését 1970-ben két kötetben foglalta össze (Kovácsné-V. Nagy-Winter 1970). A helyzet javítása érdekében a 60-as évek végén az FTI 200, a FŐMTERV 150 új kutat telepített a főváros területén, 7-10 naponként észlelve ezeket. A Magyar Állami Földtani Intézet 1950 és 1960 között 1 196 173 ásott kutat térképezett fel és mért be; ebből kb. 800 000 esik az Alföld területére (1. a 7.3. táblázatot). Az erre vonatkozó adatokat mindenre kiterjedő részletességgel Rónai (1961) dolgozta fel. Az Intézet elkezdte a 100-500 m mély kutak figyelését is: 1966-67-ben 13 fúrólyukat tett Szolnok—Csongrád térségében vízszintmegfigyelésre alkalmassá (Rónai 1969). Annak érdekében, hogy a — már jelenleg is felbecsülhetetlen értékű — hálózatunk minden elméleti és gyakorlati követelményt kielégítsen, a következőket kellene megvalósítanunk. a) A kút által harántolt rétegeket a jelenleg használatos nómenklatúra szerint kell megneveznünk, és meg kell határoznunk legalább a következő fizikai jellemzőiket: — szemeloszlási görbe vagy plasztikus index, — áteresztőképességi együttható, — az egyenletesen telített kapilláris tartomány magassága. b) Fel kell jegyezni a jelenleg működő természetes és mesterséges hatásokat (közeli öntözés, folyó vagy tó közelsége, talajvízszintstillyesztés stb.), folyamatosan feljegyzéseket készítve ezekről a későbbiek során is. c) A folyamatosan észlelő, hosszú idősorú kutakra el kell végezni a homogenitásvizsgálatot (1. a 11.7. fejezetet). d) Rögzíteni kell a kút közvetlen és távolabbi környezetének morfológiai viszonyait. e) A törzslapon fel kell tüntetni a legközelebbi csapadékmérő állomás(ok) helyét és legfontosabb adatait. f) A tetőzés időszakában — a folyókhoz hasonlóan — sűríteni kellene a leolvasások számát. (Tökéletes megoldást természetesen a regisztráló berendezések fokozottabb mértékű beállítása jelentene.) g) A kutakat évente tisztítani kellene, elvégezve ugyenekkor a 10.2.3. fejezet szerinti ellenőrző méréseket is. Mindezeket a teendőket fokozatosan, a legrégebben észlelő és az új kutakkal kezdve lehetne megvalósítani. 294