Szabolcsi Bence: Vers és dallam. Tanulmányok a magyar irodalom köréből (Budapest, 1972)
Jegyzetek két versformáról
JEGYZETEK KÉT VERSFORMÁRÓL 1. „ÉS PENGETI, PENGETI, SÍRVÁN” Mikor legutóbb József Attila műveiről esett szó, felmerült a költő egyik legszebb ifjúkori versének, a Csókkérés tavasszal címűnek formakérdése is. Bóka László (Tegnaptól máig 1958, 308. o.) és Szabolcsi Miklós (Fiatal életek indulója, 1963, 284—7. o.) hangsúlyozzák, hogy Baudelaire híres Invitation au voyage-а visszhangzik benne; szóba került a forma két közvetlen magyar reflexe is, Szabó Lőrinc Baudelaire-fordítása és Turcsányi Elek Téli rímszánkója,, mindkettő — s József Attila versével együtt mindhárom — az 1920-as évek első feléből: Téli fagyon Almatagon Állnak a néma házak . . . (Turcsányi ) Retten a lomb, zöldéi a domb, arra szaladnánk ketten . . . (József A.) Húgom, Szerelem, Szállj messze velem, Szállj boldog egekbe suhanva ! ( Baudelaire-Szabó ) Hadd fűzzük hozzá e találó megállapításokhoz, hogy a költemény szökellő, táncszerű daktilusi vagy anapaestusi dalformájának, nevezetesen egy részének, a hosszú („pherekratesi”) kadencia-soroknak más elődjük is volt Magyarországon. Arany Jánost az ötvenes évek óta foglalkoztatta az anapaestusi vers, sokféle különleges lehetőségével. Ekkor fordí-194