Szabolcsi Miklós: A verselemzés kérdéseihez. József Attila: Eszmélet - Irodalomtörténeti füzetek 57. (Budapest, 1969)
II. Az Eszmélet elemzése
a még-mozdulatlanság és a már-megállás így rímel egymásra, — a költő mintegy visszatér az első szakaszban megütött zenei alaphanghoz. Kilépett a napfényre, hogy visszamosódjon az éjszakába, elindult a reflexió nyaktörő útjain, hogy visszatérjen a békéhez. Az utolsó szakasz így hát valóban a feloldás, a lezárás, a szintézis szakasza, —de pszichológiailag, érzelmileg, zenei aláfestésében a fáradtságé, a kimerülésé is. — S mintahogy az Eszmélet a maga egészében kétfelé tekint a költő művében: a nagy gondolati versek és a pszichoanalitikus jajkiáltások felé, úgy a XII. szakasz is: egyszerre gondolati győzelem, kielégítő feloldás, és fáradtság, kimerültség, magamegadás; egyszerre mindentbefogadás és megsemmisülés. 10. Filozófiai-világnézeti alapok. A vers rétegződése S ezen a ponton az elemző részére felvetődik a további kérdés: voltaképpen milyen gondolatrendszer, milyen filozófia, milyen világszemlélet alapján válaszol a költő a kérdésekre? Még közvetlenebbül: marxista vers-e az Eszmélet ? S ezt a kérdést annál inkább érdemes felvetni, mert újabban több kutató erről a versről is, mint József Attila költészetének nagy részéről azt állította, hogy egzisztencialista.47 A költői mű, még oly tudatos költőnél is, mint József Attila, nem támaszkodik közvetlenül, áttételek nélkül, egyetlen filozófia, világnézeti rendszer tételeire. A költői alkotásnak mind szinkrón, mind diakrón szempontból különféle rétegei vannak, s ezeket a rétegeket meg kell különböztetnünk egymástól, ezt a rétegzettséget elemeznünk kell. Időben: egy vers keletkezését számos probléma, élmény, kérdés váltja ki; tudatos gondolatok, friss élmények, elfelejtett, háttérbe szorított emlékek. Az alkotó műve mögött sohasem egy filozófiai rendszer áll, hanem egy világkép, amelynek része, vagy akár — mint József Attila esetében — 47 Bori Imre: I.m. 62