Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)

IV. Makói évek

De bűnben, gyászban mégis csak fiad volt, Apátián árvád, aki most neked Nem adhat mást, mint csüggedt éneket! Hadd tegyük hozzá, a kritikai kiadás tanúsága szerint éppen ebben az évben, 1922-ben igen kevés, nem egészen húsz verset írt Juhász Gyula. „A két költő párbeszéde” 1922 után is folytatódik, 1923- ban még egy — saját tapasztalataiból és a Juhász-versek motí­vumaiból kialakult — szép vers, a Juhász Gyuláról való nóta ünnepli a költőt; az 1919 végén, 1920 elején írt elkeseredett­lázadó Juhász-versek (a lírájában ritka erőteljes Egynémelyekről) hangja tér itt vissza: „Gyöngék a rosszra, mert gyöngék a jóra . — kiált fel Juhász, s József Attila így összegezi: „Magyarország, duhaj legények falva . . Ám az utak ez év végétől elválnak; amint József Attila felfelé szárnyal, elszakad Makótól, lázadása egyre forradalmibb, elégedetlensége egyre keserűbb, költészete egyre erőteljesebb lesz, új s új hatásokkal gazdagodik, úgy marad lent Juhász Gyula, egyre szomorúbb lesz, egyre fájdalmasabb. A felfelé törő fiatal és a magányába, fáradtságába belesüllyedő, régi eszményeit őrző, de már egyre inkább csak a bánat és a ma­gány hangjait hallató idősebb költő útja elválik. (Ennek a lema­radásnak fájdalmas jelzője a fiatalokhoz intézett Dicsőség.) Jó­zsef Attila szinte kitépi magát a vidéki fáradtságból, lefoszlik róla az első évek bánat- és ősz-kultusza, nyoma sincs nála a le­húzó magánynak; a Juhász magyarság-kultusza is eltűnik versei­ből; az idősebb költő meg egyre szürkébb és szomorúbb lesz: „Az ismeretlen szenvedésnek Eegyőzött katonája pihen itt. . .” (Epitáfium). Juhász Gyulának egyik kevéssé ismert verse, a Vojtina uj ars poétikáj a a fiatal költőkhöz ezt a folyamatot tükrözi; 1924-ben született, s Erdélyi József, József Attila és Szabó Eőrinc bírálta. „Öcséim”-nek szól, „Kik közt nem egyet én vezettem a Parnassz hegyére”, és félreérthetetlenül a ,,kollektív”-ről daloló, „ex­­presszió”-t valló költőket is bírálja, figyelmükbe ajánlván, ara­nyi szóval; „gyökér nélkül nincs fának levele. Magyar légy. . .”8 8 Juhász Gyula és József Attila lassú eltávolodásáról egymástól a kortárs szemszögéből Saitos Gyula is ír (i. m.). Amint a makói barátok 23* 355

Next