Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Meghallói a Törvényeknek. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. III. - Irodalom - szocializmus 3. (Budapest, 1973)
Vajda Gy. Mihály: Bertolt Brecht magyar fogadtatása
tése” a feladata.7 Kerr „leleplező” cikke, mely egyébként összesen 26 sorról mutatta ki, hogy megegyezik K. L. Ammeréval, nem ártott, inkább sok hívet szerzett Brechtnek. Többek között Karl Kraust is arra indította, hogy nevezetes lapjában (Die Fackel) bőven foglalkozzék vele, a magyar sajtóban pedig Márai Sándor szegődött védőjéül. Brecht, írta Márai, csakugyan „lopott”, noha „gazdag ember, akinek semmi szüksége arra, hogy kezét idegen emberek zsebébe csúsztassa, vagy éppen középkori sírokat feszegessen rabló szándékkal. Brecht... hasonlíthatatlanul különb költő, mint Villon, akit meglopott, ez a rokonszenves középkori tyűktolvaj, betörő és rablógyilkos ... aki méltán állhat oda a maga tudományával a Háromgarasos opera színlapjára társszerzőnek. ’’Márait elsősorban a brechti „lopás” pszichológiai oldala érdekelte, s ezt úgy elemezte, hogy önmagát is és olvasóját is Brecht pártjára és Kerr ellen fordítsa: „Mindez rosszhiszemű, kissé tisztázatlan és kevéssé vonzó; de a kerri tipikusan polgári felháborodást, amely diadalmasan »ahá !«-t ordít s két ujja közé csípve cipeli vésztörvényszék elé ezt a szomorú trouvaille-t, amely egy kissé egy zseni csirkefogása sokkal inkább az, mint egy csirkefogó hazug zseniskedése, még kevésbé lehet elismerni.” Márai cikke Brecht, a tolvaj címen A Toll 1929. június 16. számában jelent meg, alig másfél hónappal Kerr leleplező cikke után, ami — lévén egy hetilap a közzététel helye — meglehetősen gyors reagálásnak számít. Nagyon valószínű, s ez ad nem várt jelentőséget Márai cikkének a XX. századi magyar líra történetében, hogy József Attila e cikk nyomán küldte be Villon-fordításait ugyancsak A Tolinak, és pedig elsőnek a Nyugosztalót, amelyet a lap szeptember 1-i száma közölt. Lehet, József Attila cáfolni akarta a Villon-fordítások közzétételével, hogy Brecht nagyobb költő volna Villonnál. Ha ez így van — és minden bizonnyal így van —, akkor Brechtnek, ámbár József Attila kétségtelenül nem az ő révén figyelt fel Villon költészetére,8 van szerepe a nevezetes magyar Villon-fordítások keletkezésében. Innen már csak egy lépés, hogy azt a feltevést is megkockáztassuk, József Attila villonosplebejus hangjában talán Brecht és a húszas évek vásári rigmusok ihlette költészetének hangja is benne zeng, ahogy francia, orosz, cseh, német, angol nyelven zengett. Tartalmilag pedig, akármily szigorú Villon-ballada a formája, a marxista Brecht költészetének mégis közelebbi rokona volt A tőkések hasznáról szóló ballada, mikor a Korunk 1933. évfolyamában megjelent (665.): Testvérem: folytatnám, de unnád, tudod, hogy nem élsz lazacon, — amíg a tőkések adnak munkát, a tőkéseké a haszon . .. — Említsük itt a szöveg másik elfogadott változatát, ahol a költő néven szólítja önmagát, „Attila, folytatnám, de unnád”? Az önmaga megszólítása Brechtnek is szokása volt, így például a Koldusoperában, Vas István fordítása szerint: „És ott volt a kiváncsi Brecht, Kit mind daloltatok, De megkérdezte tőletek, Mért gazdagok a gazdagok...” Ezek a nyomok nem döntően lényeges, de alighanem tényleg meglevő összefüggésekre is utalnak. S ugyanezek közé számít József Attila Villon-fordításainak, melyeket A Toliban tett közzé, még néhány apró filológiai érdekessége, amelyek szintén a Villon-fordítások és a Brecht-Villon-balladák kapcsolatára mutatnak. József Attila a Nyugosztalót 7 Brecht feleletére vö. Bertolt Brecht-Archiv. (Berlin), 205/26. 8 Süpek Ottó: Villon, a magyar pikaró. Valóság, 1963. 4. sz. 81 —82. 471