Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Diószegi András: Gábor Andor
azt a kritikát, amely akár a népiek, akár az „urbánusok” vonatkozásában el akarja mosni ennek az elégtelenségnek a tényét, veszedelmes voltát. Egy alkalommal Schöpflin Aladárral vitázik az „irodalmi költők és írók” és a „népi írók és költők” kérdésben, 8 az alábbi, lényegre mutató konzekvenciára jut: „Költőket nem lehet zárt egésznek venni. Ők is fejlődnek, változnak. Életük útjának szakaszai vannak. Van Babits Mihály költészetének olyan szakasza, amely nem mutat szakadékot Illyés Gyula vagy más haladó, harcos költők életének bizonyos szakaszával. S viszont úgy látszik, mintha Illyés Gyula most megindulna azon az úton, amely oda vezet, ahol már nem lesz különbség közte és Babits költői életének nem haladó, maradni és elmaradni készülő szakaszai között. Nem jó, hogy Schöpflin nem látja ezt. Mert ez hozzájárul ahhoz, hogy Illyés se lássa, Babits se lássa. Most mind a ketten a harmadik utat keresik. Pedig az hátrafelé vezet.”121 Gábor Andor szerkesztői, irodalomkritikai tevékenységének pozitív vonása az az igyekezet, amellyel a hazai szocialista irodalmi törekvések, elsősorban József Attila költészetének a problémáit megközelíti. József Attila emigrációbeli megítélését zavarta az az állásfoglalás, amely az ő munkásságával kapcsolatban 1931-ben kialakult, majd zavarta József Attila párthoz való viszonyának a megromlása, s végül az a tragédia, amely a költő öngyilkosságához vezetett. Az Új Hang s személyesen Gábor Andor érdeme is, hogy bár hangot adott ellenérzéseinek is, elsősorban József Attilának a polgári irodalommal való kapcsolatai, Hatvanyéktól való anyagi függése miatt (Ige jutányos áron), fölismerte költészetének hatalmas értékeit, s igen sokat tett elismertetéséért. Két verse, melyet József Attila halálával kapcsolatban írt (József Attila sírjára, Beosztás), arról tanúskodik, hogy elítélte ugyan József Attilában a „vívódást”, úgy érezte, hogy ez költészete egységét bontotta fel, — ugyanakkor pokoli iróniával sújtja azokat, akik életében nem látták meg József Attilában a költőt, de miután meghalt, sznob hangoskodásba kezdtek, s „álszent értekezések támadtak koporsója körül”.122 Fölismeri József Attila költői nagyságát, a magyar szocialista költészetben betöltött szerepét, s több ízben verseket, ciklusokat közöl tőle az Új Hang hasábjain. 1938 márciusában hat, a „Medvetáncból” kimaradt költeményt közöl (Munkások, Szocialisták, Végül, Egy költőre, Ady emlékezete, Nyár) ezzel a megjegyzéssel: „Versek, amiket kiválogattak ... Mi megmentjük az elkallódástól! Mert igazi kincsei a magyar szabadság lírának.”123 Egy év múlva az Új Hang 1939-es februári számában újból öt József Attila verset jelentet meg (Mondd mit érlel . . ., Bánat, A kanász, Eső, Fagy) ismét megjegyzéssel: „Az a néhány vers, amit akkor közöltünk, azt bizonyította, hogy József Attila nemcsak együtt érzett a forradalmi munkásság harcaival, hanem a céljaival, és harcainak a módszereivel is azonosította magát. Alig egy évvel a tragikus sorsú szabadságharcos költő halála után már nyirbálják, szaggatják a „nemzeti megújhodás” tintahal-esztétikusai József Attila verseit, cikkeit, zöld és barna mocsokkal szennyezik be tiszta, harcos, emberi művészetét.”124 121 Új Hang, 1940. 122 Uo. 123 üo. 1938. 124 Uo. 1939. 218