Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Tamás Attila: Eszmélet (József Attila költői világképe)
ez az eszmerendszer úgy megfelelt a valóságnak, mint egy többé-kevésbé pontos térkép az ábrázolt földdarabnak.”25 Kezelőorvosának, Bak Róbertnek írt levelében mondja ki József Attila ezt a megdöbbentő tisztasággal megfogalmazott tragikus fölismerést. És fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére — csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a múlt szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól, s láttam, a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol . . . Nem fejlődésében, kialakulásának egyes stádiumaiban vizsgáltuk József Attila világképét, nem vettük figyelembe a fejlődés rész-okait. Ezúttal sem lehet feladatunk, hogy számba vegyük a bomlás fokozatait, hogy felfigyeljünk minden egyes mozzanatra, mely ebben szerephez jut 26 — A kettőbe tépett vászon szálainak reccsenése is az anyag, a szövedék összetartó erejéről vall — itt is azért figyeljünk csak a kétségbeesés kiáltásaira, hogy jobban megértsük: mi hasadt meg József Attila lelkivilágában, minek az összetartozását érzi lelke mélyén legalább a vágy formájában továbbélni. Kitágul, mint az űr, az elme, a csöndbe térnek a dalok. A hűség is eloldalog és elmúlik szívem szerelme. Kitetszik, mily üres dolog, mily világ visszája bolyog bennem, mint lélek, a lét türelme. Széthull a testem, mint a kelme, mit összerágtak a molyok. Egy szilárd rend elemei fordulnak visszájukra. A tiszta szemlélet tere tágul ijesztő űrré,27 s szinte ugyanazok a szálak látszanak most felbomlani, amelyek korábban szemünk előtt fogták össze a jelenségeket. „Nem lesz cérna a szerelmedhez, ha úgykifoszlik, minta férc,” — írja a Hanem szoritsz... ban, „Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk, ha már szétesett” — panaszolja a Juditb&n, s az Emberekben nő egyetemessé a kép: „Kibomlik végül minden szövevény”. Aligha magyarázzuk félre a szavak értelmét, ha az „ami van, széthull darabokra” sorból is kihalljuk valamilyen egyetemes felbomlás élményének döbbenetét.28 Az egyben-másban a cézanne-i kép25 Közli: Németh Andor J. A. és kora — Csillag, 1948. 26 Már csak azért sem, mert nincs éles vonallal egymástól elkülöníthető két korszak József Attila költészetében: a „kettő” erősen átjátszik egymásba. 27 Vö. „Mint űrt a fényszóró . . .”, „mely farkasszemet néz az ürességei”, „az űrben tántorgó világ”; József Attila „világhiány”áról lásd: Németh A.: József Attila 213. 28 Horváth Márton értékes elemzésében csupán a jelen társadalom elpusztulására vonatkoztatja a kérdéses sort. Minden bizonnyal ez is benne van, erre utal az idő-probléma fölvetése, a „van” és a „lesz” szembeállítása. A kép furcsa torzsága azonban nem a jövőben szilárdan hívő derűs bizakodásról tanúskodik: „Csak ami 396