Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Illés László: Az Új Hang kritikai munkássága
fejét egy tehervonatiak illetőleg honnan támadt benne az az őrület, amely utóbb öngyilkosságba kergette? . . . nem akarta észrevenni senki, hogy egy (szóval már nem is jellemezhető) társadalmi rend a költő egyéniségét hóhérbárddal hasította ketté; az egyik oldalon volt az osztályharcos költő, a Döntsd a tőkét szerzője, a szociális forradalom költője, s a másik oldalon az, aki ezeket a sorokat leírta. Leírta ezeket, és kitörülte a veszedelmes sorokat régi verseiből. Kasztrálta költeményeit és kasztrálta önmagát, hogy „poszszibilis” költővé lehessen, hogy verseit közöltethesse, hogy segédszerkesztői állást kaphasson.”172 Amiként a korabeli magyar irodalmi életben, úgy az Új Hang körében sem ismerték fel természetesen ezekben az években, ezekben az írásokban József Attilának az újabb magyar lírában való mindeneknél óriásibb nagyságát. De abban a kritikai hangvételben, ahogy őt, & munkásosztály költőjét mindenfajta kisajátítás vagy elesztétizálás ellenében megvédelmezték,173 már benne rejlett a munkáshatalom eljövendő korszakában igazi jelentőségére magasodó költő nagyságának felismerése. Gábor az egyébként általa nagyrabecsült Halász Gáborral szemben védelmezte szenvedélyesen József Attila költészetének gerincét: marxista világnézetét, mert ennek elhomályosítása a költői mű nagyságának, nemzeti érvényének elhomályosításával is járhatott volna. Halász Gábor az 1938-as Összes versek kiadásáról a Nyugatban közölt kritikájában így írt József Attiláról: „A mamás oltalom-keresésben és a tiszta gyermeki látásban gyökerezik József Attila lelkes költészete. Fél és gyönyörködik még a sivárságban is; ami azonfölül van, csak idegesítő esetlegesség, mint életének zilált külső történései, vagy gyermeki makacssággal megkaparitott s el nem hagyható játékszer, mint a világnézet és a harc az eszméért.”174 Halász egy hozzáírt (egyébként ismeretlen) József Attila levélre hivatkozott, amelyben állítólag arról írt volna a költő, hogy mivel a proletárságot is formának látja, nemigen leli a helyét a baloldalon költő létére. „Ebből következtetett Halász? — kérdi Gábor Andor — Ezekből a szívszaggató sorokból, amikből már kizokog a költő meghasonlottsága önmagával? . . . Hová jutottunk? Ebek harmincadjára — folytatja —, különben nem lenne lehetséges, hogy egy értelmes kritikus ilyen egyszerűen, ilyen kurta vállrándítással intézi el a világnézetért és az eszméért való harc kérdését egy olyan költőnél, aki világnézeti költőnek indult, s akinek a költészete azért maradt mindvégig értékesebb a körötte csengő-bongó többi magyar líránál, mert a világnézet akkor is ott bujkált a költő minden ízében és porcikájában, amikor már, hogy élhessen, hogy legyen mit ennie, meg akart szabadulni ettől a világnézettől. Hát igazán nem tudják az irodalommal komolyan foglalkozók, hogy József Attila tragikus sorsának a világnézet körüli ön-maró küzdelem volt a tengelye? Hogy József Attila azért tört össze, mert nem tudott elválni a világnézetétől; mert tudta, hogy nem szabad elválnia tőle, hogy életének az értelme szűnik meg, ha a világnézetét „beszünteti?”175 172 Gábor Andor: IGE jutányos áron. UH. 1939. 1. sz. 86—89. 173 (Gábor Andor): Aki hiába halt meg. UH. 1938. 10. sz. 70—71. és Tamás Aladár: József Attila életműve körül. UH. 1938. 11. sz. 120—123. 174 Halász Gábor: József Attila. Nyugat. 1938. П. k. 130—134. 176 L. a 174. jegyzetet. 443