Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
V. A trochaikus versek
vagyis az arsisos spondeusokat és az arsisos pyrrichiusokat. A trochaikus lejtésű ütemek József Attilánál az összes kétszótagos ütem 71 százalékát adják. Babitsnál 69-et (75-ös és 65-ös megoszlással), Tóth Árpádnál szintén 71-et. József Attilánál az összes thesises ütem az arsisosokénak 19 százaléka, Babitsnál 28 százalék (24-es és 32-es megoszlással), Tóth Árpádnál 24 százalék. Hasonló arányokat mutat a sorzáró ütemek elemzése. József Attila trochaikus verseiben a sorzáró ütemek 70 százaléka trocheus, Babitsnál 75 (e téren nincs eltérés a két korszak között), Tóth Árpádnál szintén 75 százalék. József Attila fokozott licenciáját bizonyítja viszont a jambusok gyakoribb szerepeltetése. Az összes ütem 16 százaléka jambus. Babitsnál éppen a fele (6 és 11 százalékos megoszlással), Tóth Árpádnál ugyancsak 8 százalék. József Attilánál a sorzáró ütemek 5 százaléka jambus, Babitsnál csak 1, Tóth Árpádnál szintén. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy huszadik századi költészetünkben elfogadott jelenség az ellentétes lejtésű ütemek egy soron belüli fellépése. Babits például szívesen kezdtetrocheussal a jambikussort. (,,s mind sötétebb az ér és színesebb a hús” „mily cserepes, mily véres! csurg az álladón”. A Laodameiában jó néhány ilyen sort találhatunk, sőt olyat is, amely két trocheussal kezdődik „nézhet így az életre! Élünk, kedvesem!”) Időmérték és hangsúly konszonanciája József Attila költészetében nemcsak a trochaikus versnek sajátja. Hasonló eredményekre jutottam a jambusversek elemzésénél is. József Attila ritmikája tehát, Adyéhoz hasonlóan, hangsúly és időmérték egybeötvözésén alapul. De amíg Ady magános lázadása és gigantikus ereje mások számára járhatatlannak bizonyult, utat tört, addig a kora eredményeit az új rend és új törvény szellemében összegező kommunista költő ritmikája is összegező jellegűen fogant az új rend és új törvény jegyében. Illyés Gyula írja Petőfiről, hogy a nagy költők nemcsak újítók, hanem összegezők is. A fasizmus korában egyedül József Attila tudott európai színvonalon átfogó, teljes képet adni koráról. Tehetsége, jelleme, világszemlélete mellett ennek az eredménynek elhanyagolhatatlan komponense az is, hogy elsajátította mindazt, ami érték volt kora művészetében. Klasszikusnak indult és klasszikussá érett. Hem Rimbaud útját járta, hanem a Baudelaire-ét, aki annyira új életérzésének versbe öntésénél fel tudta használni az avuló romantikát és az átmenetileg felszoborló parnasszizmust is: leggyakoribb sorfaja az alexand-168