Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
VII. A szonettek
a jambusok százalékaránya csak 40, a trocheusoké pedig 17 (!). A szonettciklusnak tehát verselése is darabosabb, döcögősebb, mint az 1937-es jambusversek átlagáé. 5. Az első és a hetedik rész 28 sorából mindössze 9 végződik jambussal. Tehát alig harmada, holott a sorzáró lábak törvényét a fellazított ritmikán belül is megtartják lírikusaink. József Attilánál ilyen mérvű ritmikai közönyre alig-alig van példa. Mindez azonban csak fölveti a vers ritmikai problematikáját, de nem ad rá választ. József Attila korán bekövetkezett utolsó szakaszának kulcsát minden tanulmány a sokat idézett sorban látja: „Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe beléfogóznom” (Szürkület). Ez a sor választ adhat arra is, hogy miért öltött a Hazám mély gondolat- és érzelemanyaga szonettformát. Ehhez az állásponthoz közelít a vers egyik legkorábbi elemzésében Pálmai Kálmán is: „Felmerülhet a kérdés, miért szonettekbe költötte a költő ezt az indulatos, forradalmi mondanivalót. Valószínűleg azért, mert a szonett a legszigorúbb, a legzártabb forma, s az indulat lobbanásait a költő ezzel akarta fegyelmezni.”26 Bonyolultabb választ igényel azonban a második kérdés; milyen szonettet írt tehát a költő. József Attila munkásságát a következő ritmikai korszakokra oszthatjuk: 1. A sima jambusok kora, sok szonettel és klasszikus formákkal (1922- 1923). 2. A szabadversek hegemóniája (1924 — 1927). 3. A ritmikai útkeresés korszaka (1928 — 1931). 4. A polifonikus (és jambikus) versek kora (1932 — 1934). 5. Sima, bár lazított jambusok, klasszikus formákkal tarkítva. A szörnyű betegségét ismerő és disszimuláló költőben halála pillanatáig volt elég emberi erő és alkotói fegyelem ahhoz, hogy a pótcselekvésben való szétolvadást elkerülve „szublimálja ösztönét” (,,Költőnk és Kora”). A tragikus szétesés elleni küzdelmében a zárt formákba menekült. Ezt talán nem is a Szürkület vallomásos sora bizonyítja legpregnánsabban, hanem a Ki-be ugrál tercinái. Nyilvánvaló azonban, hogy a pályavégi életérzéseit nem fejezhette ki pályakezdő ritmusaiban. A zárt formák csak összefogó keretet, támasztó korlátot jelentettek számára, nem pedig az ideális metrumhoz való közelítést. A zárt formákon és a sima jambusversen belül kísérelte megteremteni az új életérzésével adekvátan komplex, bonyolultan összetett ritmikát. 26 Pálmai Kálmán: József Attila: Hazám. Köznevelés, 1948. 443. 212